4. fejezet—„Örömhír”

…

—Erre a barátnőivel odamentem ahhoz a dologhoz, amit észrevettem. Fannimat találtam ott ájultan.—teljesen kétségbe voltam esve, de tudtam, hogy észnél kell legyek.

—Jézusom!—kiáltott fel Fanni egyik barátnője.—Ez Fanni, most mi lesz?—kérdezte aggodalommal teli hanggal.

Én ekkor már tudtam mit kell, tegyek. A tejes kartonokon megedződött testem, úgy kapta fel szerelmem testét, mintha egy tollpihe lenne. Elindultam vele abba a kórházba, amelyikbe főorvos barátom dolgozott, tudtam, hogy még bent van. Barátnői csak néztek, hogy ilyen könnyedén viszem Fannit. Mivel nem volt messze a kórház, így hamar beértünk. Azonnal a recepcióhoz siettem, miközben az egyik nővér már meglátva engem azonnal hordágyat hozott, de én nem kértem. A kezem között szerettem volna tudni elernyedt testét és a recepcióhoz érve csak annyit mondtam:

—Dr. Fogarasi Lajost keresem, mondja meg neki, hogy Vargyasi Viktor keresi és sürgős.—hadartam, de szerencsére a nővér mindent értett és már tárcsázta a számot.

—A doktor úr azt mondta azonnal itt lesz, addig adok egy hordágyat.—mondta nyugtató hangon.

—Nem kell hordágy, elbírom.—érezte a hangomon a nővér hogy ez megnyugtat, így nem hozott hordágyat.

—Szia, Viktor! Mi történt?—köszönt Lajos.

—Szia! Fanni rosszul lett, ki tudnád vizsgálni, majd a vizsgálóban mindent elmondok.—neki is hadarva mondtam el mindet.

—Jó rendben, nem lesz semmi baj.—mondta nekem és nyugtatni próbált.—Küldjön egy nővért a 2-esbe.—mondta a recepciónál álló nővérnek.

—Igen is doktor úr.—válaszolt már hivatalos hangnemmel a nővér.

—Hozd Fannit, tudom, hogy úgy sem raknád hordágyra, gyertek utánam.—mondta mosolyogva, majd a vizsgáló irányába intett.

Beértünk a vizsgálóba, itt már leraktam egyetlenem az ágyra, de egy percre sem engedtem el kezét, nagyon aggódtam érte.

—Vegyen vérmintát és azonnal küldje el a laborba és mondja meg nekik, hogy fél óra és itt legyen a vizsgálóban az eredmény.—sürgette a nővért.—Na most pedig mondj el mindent hogy mi történt.—szegezte nekem mondandóját.

—Fanni elindult otthonról, hogy a barátnőivel találkozzon, majd egy órával a találkozó időpontja után felhívtak, hogy nem ért oda. Én egy svéd barátommal skypeoltam éppen. Miután a barátnői oda értek hozzánk elindultunk keresni. Nem messze a háztól egy sikátorban megláttam a táskáját és utána őt is, majd egyenesen ide jöttünk.—pergett a nyelvem, mint a motolla és nagyon ideges voltam.

Közben a nővér kész lett a vérvétellel és elvitte a laborba.

—Volt előtte rosszul vagy bármi, amit észrevettél vagy ő mondott?—kérdezte az ilyenkor szokásosat.

—Mostanában kicsit fáradékony volt és néha hányingerei is voltak.—válaszoltam és én már tudtam mire akar kilyukadni, de a barátnői arcán értetlenséget véltem felfedezni.

—Merre van a wc?—kérdezte meg egyikük.

—A folyosó végén jobbra.—válaszolta nekik.—Értem…—mondta nekem, majd mikor kimentek a lányok folytatta—akkor most nézünk, egy ultrahangot is van egy gyanúm, amit a barátnői előtt nem akartam mondani és megvizsgálni, mivel szerintem ez a magánügyetek és csak rátok tartozik.

—Tudom, mire gondolsz, de nem tudom mikor történhetett volna, mindig vigyázunk.—mondtam csodálkozva.

—Mindjárt kiderül, hogy igazam van e.—mosolygott.

Elővette a gépet és a még mindig ájult életemet kezdte el vizsgálni vele, nagyon rossz volt így látni. Kívül próbáltam tartani magam, de tudtam, hogy már nem sokáig bírom.

—Na, itt is van, amit kerestem!—kiáltott fel és rámutatott egy apró pontra a monitoron.

—Ugye ez nem az, amire gondolok?—kérdeztem vissza.

—Még nem vagyok benne biztos, de majd a laboreredmény után okosabb leszek.—viccelődött, ami egy kicsit megnyugtatott, de még mindig nem tudtam elképzelni, hogy ez hogy lehetséges.

—Nem akarok kurkászni a magánéletedben, de tényleg nem jut semmi eszedbe, amikor esetleg nem védekeztetek vagy ilyesmi?—kérdezte, de hallottam hangján, hogy mint barát kérdezi.

—Mindig szed fogamzásgátlót, eddig nem volt probléma.—válaszoltam és most már barátokként beszélgettünk.

—Nem volt esetleg olyan, amikor nem szedte be? Elég ha csak egy hét kimarad.—kérdezősködött tovább.

—Nem tudok róla, ha felébredne, akkor többet tudnánk, de már kezdek nagyon aggódni, hogy valami baja van.—ebben a pillanatban feltört, amit eddig leplezni próbáltam és sírva fakadtam.

—Nyugodj meg minden rendben lesz.—próbált nyugtatni, de nem sokat használt.

Ahogy ezt kimondta mozgolódni kezdett Kedvesem. Kinyitotta szemét, majd még gyengén megszorította kezem, de még hang nem jött ki a torkán, de a szemében láttam, hogy nem érti a helyzetet.

—Elájultál a barátnőidhez menet és ők feljöttek hozzánk és a keresésedre indultunk, majd meg is találtunk és a két kezem közt behoztalak a kórházba.—mondtam el neki röviden mi történt.

—Értem, mi a bajom?—kérdezte, de hallatszott a hangján hogy alig van ereje.

—Még csak találgatás van, de nagy a gyanú hogy terhes vagy.—halkan ejtettem ki az utolsó szavakat.

—Az nem lehet mindig szedtem a gyógyszert.—válaszolta még mindig erőtlenül.

—Nem volt olyan hogy elfogyott és nem tudtad beszedni?—kérdeztem tőle.

—De igen, mikor elmentem haza szüleimhez, elfelejtettem elvinni magammal és egy hétig nem tudtam beszedni. Tudod mikor késett vonat…—majd itt megállt.

—Fanni, de akkor lehet, hogy tényleg terhes vagy.—fejeztem be félbeszakadt mondatát.

A beszélgetést egy nővér zavarta meg, behozta a leleteket és az asztalra tette őket. A nővért Lajos egy kézlegyintéssel kiküldte és megnézte a papírt, majd odahozta és rámutatott egy általam már ismert hormonra.

—Jól sejtetted, szívem terhes.—mondtam kétségbeesve.—Most mit csináljunk?—tettem fel a kérdést hangosan, pedig magamban akartam.

—El is vetethetitek.—mondta Lajos.

—Szó sem lehet róla.—mondtuk egyszerre mindenemmel.

—Akkor örökbe is adhatjátok.—mondta a további lehetőségeket.

—Erről sem lehet szó, majd felneveljük.—mondtam határozottan, mire édesem csak bólintott.

—Rendben, most akkor hazaengedlek titeket. Sokat pihenjen, lehetőleg minden erőlködést mellőzzön, ha valami probléma van, megint akkor bármikor hívhatsz, éjjel nappal elérhető vagyok.—mondta nekünk, és ezek nagyon jól estek.

—Jó oké. Semmit nem csinálhat csak pihenhet, értettem.—válaszoltam, most már megjelent egy kis mosoly az arcomon, amitől ő is jobb kedvre derült.

—Egy mentőautó fog várni lent rátok, hazavisznek. Sziasztok és vigyázz rá!—mondta ránk mosolyogva.—Ja, és gratulálok!—fűzte hozzá és szerelmem hasára mutatott.

—Köszönünk mindent! Szia!—hálálkodtam.

Haza fele úton, felhívtam Eric-et, mert tudtam, hogy aggódik.

—Szia! Minden rendben van, megtaláltuk, bevittük a kórházba.—mondtam már megnyugodva.

—Szia! Mi az, hogy kórházba? Ugye nem esett semmi baja?—hallatszott, hogy nagyon aggódik és hallottam háttérből Tone-t is.

—Ájulva találtunk rá nem messze a házunktól egy sikátorban. Bevittem egy barátomhoz, aki azonnal kivizsgálta…—és itt félbeszakítottam a mondatomat.

—És? Mit mondtak? Mi a baja?—halmozta a kérdéseket.

Közben hazaértünk és a mentősök segítettek felmenni. Fanni az ágyra feküdt, úgy ahogy volt, majd megköszöntem a segítséget és elmentek.

—Azt, hogy terhes és meg is van, hogy ez hogy lehetséges, de erről nem számolnék be. Bocsi hogy nem válaszoltam előbb, de a mentősök előtt nem akartam.—mondtam ki, amire Eric kíváncsi volt.

—És megtartjátok a babát?—kérdezősködött tovább.

—Igen, megtartjuk, de mennem kell, mellette van a helyem, még nincs teljesen jól.—válaszoltam.

—Persze, menjél csak, majd beszélünk. Szia! Jó éjt! Gratulálok, már én is szeretnék egy Saade babát.—köszönt el, majd elnevette magát az utolsó két szón.

—Majd lesz csak légy türelmes. Szia!—köszöntem el én is.

Letettük a telefont és átöltöztem, majd bemásztam Egyetlenem mellé az ágyba. Ő már aludt nem is csodálkoztam rajta. Átöleltem és én is elaludtam.