2. fejezet—Barátság születése és aggodalom

A beszélgetés napján már gépre is ültünk, mivel másnap hétfő volt és óráinkra kellett menni. Beértünk a lakásba, ahol óriási rendetlenség fogadott minket, ami az elindulás előtti kapkodás miatt keletkezett. Nekem másnap nem volt órám az egyetemen, így bevállaltam a takarítást és mivel későre járt így lefeküdtünk Fannival a szokásos módon. Másnap Szerelmem elment sulijába, míg én nekiálltam rendet rakni. Rendrakás közben hogy gyorsabban menjen a munka bekapcsoltam Eric számait. Miközben sürgölődtem forgolódtam, a skype felvillant a képernyőn hogy videó üzenetet kaptam, nem tudtam ki lehet az, mivel a skype-t csak Szívemmel használom, mikor elutazik haza. Megnéztem ki kezdeményezte a hívást és láttam, hogy Eric az, megállt bennem az ütő. Nem tudtam mit csináljak, mivel úgy éreztem, hogy svédül még nem biztos, hogy tudnék kommunikálni vele, de végül egy belső hang úgy diktálta, hogy próbáljam meg.

—Hello! Viktor vagyok, megpróbálkozom a csekély svéd tudásommal, remélem érteni, fogod, amiket majd mondok.—reménykedtem benne hogy nem hallja meg hangomon a kétségbeesést.

—Hello! Pont azért hívtalak most, mert gondoltam, hogy egyedül leszel otthon, így tudok veled is beszélni. Mellesleg nem baj, ha gyakorolsz egy kicsit.—mondta lazán.

—Nagyon jól eltaláltad mikor kell, hívj, ugyan is most végeztem a rendrakással és Fanni sincs itthon, de nem sokára haza kell, hogy érjen.—mondtam már én is nyugodtan, de a szívem még elég rendesen kalapált, amint nem is csodálkoztam mivel magával Eric-kel beszélek, erről ábrándoztam már rég óta.

—Elolvastam a regényeteket, nagyon jó és nagyon tetszik. Tone-nal ne foglalkozzatok, majd én őt megoldom, de ő is engedélyezni fogja az irományotok kiadását.—mondta belelkesülve.

—Majd akkor kiadót is keresünk és először magyarul és angolul fogjuk kiadni, aztán, tervezem a svéd fordítást is, amint megtanulom rendesen a nyelvet.—gondolatban még hozzá tettem, hogy csak miattad fordítom le.

—Nem értem miért mondod azt, hogy nem beszéled jól a nyelvet, én nem így vettem észre.—dicsért és látszott a szokásos mosolya, ha Fannim itthon lett volna, akkor a földről szedtem volna fel.

—Köszi, elég sokat tanulok és ez az egyetlen nyelv, ami tetszik.—áradoztam a nyelvről.

—Ennek örülök, remélem, mi hamarabb tudunk találkozni is, de most az új lemezem miatt rengeteg a munkám, sok számot kell, még megírjak. Nem tudnátok esetleg besegíteni, ha már ilyen jó könyvet írtatok?—kérdezte reménnyel teli hangon.—Ezen én úgy meglepődtem, hogy láthatta az arcomon.—Ezen miért lepődtél meg ennyire? Komolyan mondtam, szeretném, ha a csapatom tagjai lennétek. Jövőre jön a második európai turném és azon is szeretném, ha tevékenyen részt vennétek, mint a stábom tagjai. Küldök nektek névre szóló kártyát, ezzel majd az összes koncertemre beengednek és a többit majd mondom.—most már láttam, rajta hogy komolyan gondolja és mondja.

—Bocsi csak most fogtam fel, hogy komolyan gondolod.—mondtam nevetve.—Nagyon szívesen és nagy örömmel vállaljuk el. Szívecskémnek elmondom, ki fog ugrani a bőréből.—hálálkodtam, és újra elnevettem magam.

—Nincs mit…

Eric csengője zavarta meg a beszélgetést.

—Mindjárt jövök, megnézem ki az.—látszott a meglepettség az arcán.

—Oké.

Mikor Eric visszajött meglepődtem, hogy kit hoz magával.

—Na, visszajöttem, gondolom meglepődtél, hogy itt látod Tone-t.

—Igen meglepődtem. Csak így be szokott állítani?—érdeklődtem.

—Igen néha csak így beállít, de várj, bemutatlak neki.—ezen megint csak meglepődtem és furdalta az oldalam a kíváncsiság.

—Na, itt vagyok. Tone bemutatom Viktort, egyik új barátom Magyarországról. A barátnőjével írtak egy olyan regényt, amiben én is szereplek és te is.—mondta Tone fele fordulva, majd—Viktor bemutatom Tone-t szerintem képről ismered már és mindjárt elmondom, hogy miért jár csak úgy néha fel.

—Szia Tone! Örülök, hogy megismerhetlek és remélem, majd igent mondasz a regényem engedélyezésére.—köszöntem, majd rátértem a regényre.

—Szia, Viktor! Érdekel ez a regény, Eric már rengeteget mesélt róla és csak jót. Szerintem beleegyezésemet fogom adni ahhoz, hogy, kiadhasd.—felcsillant a szemem és ezt Eric és Tone is észrevette.

—Akkor meséljétek csak mi ez, hogy csak így feltűnik Tone?—már nagyon furdalta az oldalam a kíváncsiság és sejtettem a választ.

—Gondolom, tudod, hogy miket írtak rólunk a lapok még az Imagine forgatása után. Na, azokat a híreket cáfoltuk, de muszáj volt, de a cáfolások nem voltak igazak. Azóta együtt vagyunk és csak így néha feljár hozzám vagy én hozzá.—mondta, de láttam, rajta hogy odáig van Tone-ért.

—Most már nem vagyunk együtt a vőlegényemmel, de elég furcsa lenne, bejelentsük, hogy együtt vagyunk, mert jönnének a kérdések.—mondta Tone.

—Hát igen, de van egy tervem, amivel ezt a problémát meg lehetne oldani.—hallották, hogy nagyon lelkes a hangom és elkezdtek reménykedni.

—Mondjad nagyon kíváncsivá tettél minket.—mondták egyszerre mindketten.

—Csak azt találtam ki, hogy majd úgy is kell személyesen is egyeztessünk a regényről és akkor lehetne az a fedő sztori, hogy az alatt az idő alatt találtatok egymásra és mondjuk, ez után egy-két héttel bejelentitek kapcsolatotokat. Megbeszélem majd még Fannival is és majd emellett állunk ki.—mondtam el tervem, és láttam rajtuk, hogy lenyűgözte őket és nagyon tetszik nekik.

—Ez nagyon jó, csináljuk meg. Mikor tudtok eljönni Stockholmba?—sugárzott a hangjából a boldogság.

—Hát nekünk most a héten vizsgáink jönnek, meg a jövő hét is ilyen lesz, de utána van, egy hét szünetünk szerintem akkor ki tudunk menni, csak majd össze kell, szedjük a pénzt.

—A pénzzel ne foglalkozzatok, majd értetek megyek magángépemmel.

—Ne csináld már, megoldjuk.

—Megyek és kész, mikor lesz az utolsó vizsgátok?—kötötte az ebet a karóhoz.

—Két hét múlva csütörtökön lesz, az utolsó vizsga délben végzünk.—válaszoltam, de nem értettem miért kérdezi.

—Akkor négyre Ferihegyen leszek és fél ötre a lakásotoknál egy taxival.—jelentette ki teljes határozottsággal.—És nincs apelláta.—tette hozzá.

—Ezt ne csináld már, sokba kerül ez neked.—méltatlankodtam.

—Nekem van, miből kifizessem, ha nektek meg gondot okoz, segítek, de majd amint kapjátok a Saadeteam-től a fizetést már nektek sem fog.—mondta mosolyogva.

—Ezt ne csináld már, ez már túl sok szívesség.—hálálkodtam.

—Nincs mit hálálkodnod, a munkádért megfizetünk, és megyek értetek és kész. Nem is tudod mennyit ér az, hogy falazol nekünk Tone-nal.

—De ezt barátként teszem, és azért mert látom, hogy mennyire szeretitek egymást, ezt nem kell meghálálni.—mondtam mosollyal az arcomon.

—Igen ezeket tudom, de akkor is, így lesz és kész.—úgy mondta mintha parancsot adott volna, de a mosolyt lehetett látni az arcán.

—Jó, jó rendben te nyertél.—nevettem el magam.—Neked nem lehet nemet mondani.—most már valósággal röhögtem, majdnem leestem a székről.

—Hát igen nekem nem lehet nemet mondani, ugye Tone?—mondta kaján mosollyal.

—Igen, én sem tudok neked nemet mondani.—mondta mosollyal az arcán, majd megcsókolta.

—Nagyon jó látni, hogy ennyire szeretitek egymást. Ezért természetesen segítek.—mondtam már teljes vidámsággal.

Közben hazajött Fannim is és pont akkor mikor akkorákat nevettünk. Öltözés közben kérdezte:

—Szia, szívem! Kivel és min nevetsz ennyire?

—Szia, drágám! Eric-kel és Tone-nal beszélek skype-on.—mondtam még nevetve és közben odamentem hozzá és megcsókoltam.

—Tone-nal? Vele hogy?—kérdezősködött.

—Hát beszéltem Eric-kel, megjegyzem, jobban megy a svéd, mint hittem—nevettem megint el magam—és egyszer csak csöngettek Eric-hez, Tone volt az, majd elmagyarázom mi a helyzet.—nevettem tovább.

—Jó majd megbeszéljük, nekem amúgy is mennem kell a barátnőimmel találkozni, de majd sietek haza.—látszott a kéjes mosoly az arcán.

—Várom már, hogy haza gyere.—mosolyogtam rá ugyan úgy.

—Várd is, készülök meglepetéssel.—kezdett bevadítani ezekkel a válaszaival.

—Oké, nagyon várlak majd haza.

—Na, megyek, mert elkésem. Szia!—mosolygott rám.

—Szia, aztán vigyázz magadra!—vigyorogtam.

Miután elment visszamentem Eric-ékhez.

—Itt vagyok csak hazajött Fanni, de csak átöltözni, ment is el.

—Igen hallottunk egy két hangfoszlányt.—viccelődött.

—Én meg látok egyet, s mást rajtatok.—vágtam vissza.

Beszélgettünk még több mint egy órát, aztán egy telefonhívás rázott fel és akkor vettem észre, hogy hány óra van.

—Igen tessék!—szóltam bele a telefonba, nem tudtam ki hívott.

—Szia, Fanni egyik barátnője vagyok!—hallottam a hangján hogy valami baj van, és mivel ki volt hangosítva így Eric-ék is és láttam rajtuk, hogy ők is aggódnak.

—Szia, mi a baj? Hallatszódik a hangodon, hogy valami nincs rendben, ugye nem Fanninak esett baj?—mondtam a hangom a végére majdnem elcsuklott.

—Nem ért még ide, azért hívtalak, hogy nem e nincs még otthon vagy mikor indult el.—hallottam aggodalommal teli hangját.

—Már egy órája elment, még nem ért oda? Azonnal indulok és elkezdem keresni.—teljesen bepánikoltam.

—Mindjárt nálatok vagyunk, és akkor mehetünk együtt, több szem többet lát.—hallottam, hogy mennek az utcán.

—Rendben felöltözöm addig. Szia, addig is!—teljesen kész voltam, nagyon féltettem őt és minél hamarabb meg akartam találni.

—Szia!

Visszamentem a géphez, de nem kellett semmit szóljak, mert Eric és Tone mindent hallottak, bár nem értették, de látták rajtam hogy ki vagyok készülve.

—Mondjad mi a baj? Látom, hogy valami nincs rendben.—faggatott.

—Igen Fanni eltűnt, nem ért oda a barátnőihez. A barátnői úton vannak ide és utána megyünk keresni, remélem a szokásos úton ment, mert ott kezdjük a keresést.—Eric is hallotta, hogy teljesen kész vagyok.

—Nyugi, minden rendben lesz és megtaláljátok. Biztos csak bement valahova azt elnézte az időt.—próbált nyugtatni, de nem sokat ért.

—Köszi hogy nyugtatni próbálsz, de megyek, készülök és indulunk.

—Oké, de mindenképp hívj, hogy mi van, mi is aggódunk ám.—hallottam, hogy ő sem nyugodt.

—Majd hívlak, amint tudok valamit, de most megyek. Sziasztok!

—Szia! Sok sikert, úgy is megtalálod!—bíztattak mind a ketten.

Mire felöltöztem pont ideértek Fanni barátnői. Elindultunk, majd nem sok időbe telt és észrevettem valamit.

—Nézzétek, az ott micsoda vagy kicsoda?—kérdeztem reménykedve.

—Menjünk, nézzük meg, de szerintem az ott egy táska, nem ilyenje van Fanninak?—kérdezték.

—De pont ilyen van. Majd találtam még valamit…