Októberi
esős idő volt éppen vasárnap, mikor úgy döntöttem Fannival, hogy meg kell
ismerkednünk Eric Saade-val a svéd pop énekessel, akinek rajongói voltunk. De
fogalmunk sem volt, hogy, hogy is csináljuk, hiszen ő egy híres sztár. Fanni és
én azon gondolkodtunk, hogy elkezdjük keresgélni a telefon számát, hátha találnunk
valamit, elég csak egy kis nyom is. Eltelt egy jó pár óra mire úgy döntöttünk,
hogy a menedzserétől elkérjük abban a hitben, hogy ő majd megadja. Úgyhogy
elutaztunk Svédországba. Elmentünk arra a helyre ahol általában mindig meg
lehet találni Eric menedzserét, az edzőterembe. Egy kicsit izgultunk vajon
szóba áll e majd velünk és hogy megadja e a számát. Erőt vettünk magunkon majd
oda mentünk hozzá.
— Jó
napot zavarhatnám egy percre?—mondta Fanni egy kicsit izgatottan.
— Szia.
Hát nem is tudom, attól függ, hogy mit szeretnél, mert ha te is egy őrült
rajongó vagy és Ericcel szeretnél egy randit, akkor nem érek rá.—mondta egy kicsit
mérgesen.
Végül
is megértettük, hiszen több 100 millió lány zaklatja ilyenekkel. De nem engedtük,
hogy tágítson.
— Nem,
nem Ericcel akarok randizni csak a telefon számát, szeretném elkérni mivel, van
egy regényünk, amit a mellettem lévő úrral írtunk—mutatott rám—és szeretnénk,
ha megjelenne, de amíg Eric nem egyezik, bele addig nem adhatjuk ki.—mondta
reménykedő hangon mire ő mélyen elkezdet gondolkozni majd egy névjegyet
nyújtott a lány kezébe. Fanni és én csak elmosolyodtunk megköszöntük és már
mentünk is tovább. Nagyon örültünk, hogy sikerült megszerezzük, úgyhogy alig vártuk,
hogy felhívhassuk Eric-et. Mikor a szállodába értünk akkor már alig vártuk, hogy
felhívjuk, úgyhogy neki is álltunk.
Mivel Fanni tudott angolul és én pedig még nem
éreztem olyan biztosnak a svéd tudásom így Fanni hívta fel az énekest. Fanni óriási csendben beütötte a telefonszámot, miközben hallgattuk egymás a
szívverését, és hogy mennyire izgatottak vagyunk. Mikor Eric Saade beleszólt a
telefonba majdnem felugrottam izgalmamban a fekete színű bőrkanapéról, Fanni pedig
kis híján belesikított a mobilba, majd Eric Saade beleszólt a kagylóba.
— Igen
tessék! Eric Saade!—szólt hivatalosan bele a telefonba.
— Jó
napot! Némethi Fanni vagyok Magyarországról jöttem el ide, hogy valami fontosról
essen szó. Egy percre rabolhatom az idődet?—szólt bele remegő hanggal a
telefonba, miközben le föl rótta a szobát izgatottságában.
— Jó
napot! Szerintem nem ismerjük egymást. Gondolom te is egy rajongóm vagy, de
hogy honnan sikerült megszerezned a telefonszámomat, azt nem tudom, de mivel
ilyen elszánt vagy így meghallgatlak.—mondta meglepődött hangon.
— A
menedzseredtől van meg a számod, elég nehezen sikerült megszerezzem.—magyarázkodni
próbált.
— Ha
a menedzserem úgy látta jónak, hogy megadja a számom akkor arra jó oka volt.
Miben segíthetek?—fogadta el a magyarázatot és csodálkozva kérdezte.
— Itt
ül mellettem a barátom, aki egyben író és 18 éves magam pedig 17. Mi ketten
írtunk egy regényt, amiben te is kulcsszereplő vagy és ehhez kérnénk az
engedélyed, hogy kiadhassuk a könyvet.—magyarázta a hívása okát.
— Rólam
írtak egy könyvet? Ilyen fiatalon? Nagyon nagy rajongóim lehetnek.—mondta
csodálkozással teli hanggal.
— Az
író úr és én is.—magyarázta el a rajongói felállást.
— És
ennek a regénynek mi a témája? Én mit alakítok benne?—kíváncsiskodott tovább,
miközben öröm hallatszott a hangján.
— A
témáját nehéz lenne megmondani mivel elég sokrétű, de a szerelem és a
párkapcsolatok dominálnak benne legfőképpen. Te természetesen a saját életedet
alakítod benne.—magyarázta tovább már nem remegő hangon, hanem teljes
beleéléssel.
— Értem
el tudnátok küldeni nekem hogy, elolvashassam és döntsek az engedéllyel
kapcsolatban? Legalábbis ha van angol nyelvű.—tette fel a kérdést amire Viktorék
már nagyon vártak.
— Természetesen
elküldjük és én magam fordítottam le a művet.—vágta rá rögtön Fanni örömmel
teli hanggal.
— Rendben
várom akkor, és hívj Eric-nek.—mondta barátiasra fordítva a szót.
— Jó
rendben engem meg hívj Fanninak. A regényt már át is küldtem.—válaszolta kicsit
meglepődve ezen a gyors barátkozási tempón.
— Oké.
Az író urat hogy hívhatom, és majd valamikor tudok vele is beszélni?—kíváncsiskodott
Viktor felöl.
— Viktornak
hívhatod, és angolul nem tud egy fél éve tanul svédül.—informálta Eric-et.
— Felveszlek
titeket facebook-on és skyp-on.—vágta rá.
— Jaj
de jó, ott tudunk beszélgetni, ha valami észrevételed, van és lehet, még Viktor is megpróbálkozik a svédül való kommunikálással.—mondta teljes mámorban úszva.
— Most
leteszem, mert elég sok lesz ez nektek, de már felvettelek mindkettőtöket,
úgyhogy folytathatjuk ott is. Remélem Viktorral is tudok pár szót váltani. Szia!—aggódott
a telefonszámla miatt. És hangjából hallatszódott, hogy várja a további
beszélgetést.
— Már
nagyon várom! Szia!—köszönt el már teljesen magán kívül az örömtől.
Ááááá nekem nagyon tetszett és én is őszintén örülnék, ha Eric felakarna venni skype-ra és facebookon bejelölne..:DDDDD Ricsi nem intéznéd el nekem és magamnak??:DDDD úúú megyek olvasom tovább a többit is..:DDDDD ha már ez jól indult..:)))
VálaszTörlésHa el tudnám intézni már rég beszélnék vele:) és elintéztem volna az egész ESH-nak:) Örülök hogy tetszik:)
TörlésSzia! először is, az alap story nagyon tetszik, kicsit viszont gyorsnak találom, hogy azonnal sikerült Eric számát megkapni meg beszélni vele stb, stb. De emellett nagyon tetszik a blog, a kinézete is nagyon ott van ;) sok sikert a továbbiakban :)
VálaszTörlésSzia!igen az lehet túl gyors volt és simán ment, de még az elején kaptam segítséget, de csak az első fejezetben, azt a részt ott nem én írtam:) A többi fejezet 100%-ig az enyém esetleg javítások vannak benne:)A fejlécet is más csinálta:)de a többi az én művem:)
Törlés