3. fejezet—Visszatekintés

Eljött a péntek, amit annyira vártam, már hiszen négy napja már csak skypon láttam Fannit, annyira vártam, hogy újra ölelhessem. Megbeszéltem, hogy találkozzunk, délután 3-ra ér be a vonata a Keleti pályaudvarra. Negyed 3-kor kezdtem el készülődni, lezuhanyoztam jó meleg vízzel, majd a szokásos módon beállítottam a hajam és öltözködni kezdtem. Fanni kedvenc ruha együttesét vettem fel, fekete farmer, a tőle kapott fekete póló és rá egy ing, tudtam, hogy ezt szereti a legjobban. Mivel már október eleje volt kezdett hideg lenni, így felvettem kedvenc dzsekimet. Hogy odaérjek, időben elindultam háromnegyed 3-kor nehogy neki kelljen várnia rám. 5 perccel a vonat érkezése előtt már az állomáson voltam, mivel már nem bírtam tovább. Minél hamarabb látni akartam, a karjaim között szerettem volna tudni és csókjaimmal elborítani. Mikor megnéztem, hogy melyik vágányra jön be szerelmem vonata akkor vettem észre, hogy késik egy órát. Csalódottság lett úrrá rajtam, mert már elterveztem a délutánt, hogy romantikázunk egy jót, de ez keresztülhúzta minden számításom. Ekkor csörögni kezdett a telefonom. Tudtam ki hív, Fanni volt az.

—Szia, Kicsim! Tudom, hogy egy órát késik a vonatod. Pedig elterveztem mindent.—hallatszott hangomon a csalódottság és a szomorúság.—így majd nem bírom ki, hogy ne vessem rád magam.— mondtam kaján vigyorral.

—Igen tudom pont ezért hívtalak, annyira vártam már hogy találkozzunk és bepótoljuk azt a 4 napot, aztán erre jön ez a késés. Nagyon hiányzol. Remélem, hamarosan találkozunk és mindent bepótolunk.—csalódottság hallatszódott a hangjában.—De nehogy egy órát fagyoskodj a pályaudvaron! Menj, haza aztán majd megyek!

—Szó sem lehet róla, hogy hazamenjek, ha már eleve késve jön a vonatod. Itt maradok és várni foglak.—már nem bírom ki sokáig, hogy ne lássam és érinthessem.

—Jó rendben, de legalább menj be a váróba, ott fűtenek, úgy is hallod, hogy ha bemondják a vonatom.—kérlelt.

—Oké bemegyek, de, csak azért mert nem tudok neked nemet mondani főleg, ha így kéred.—mosolyogtam miközben ezt mondtam, amit Fanni is jól tudott.—Várlak nagyon! Szia!—köszöntem el vágyakkal teli hangon.
—Én is nagyon várom, hogy újra átölelj és csókjaiddal borítsd be. Szia!—mondta halkan, hogy senki ne hallja, majd elköszönt érzelmektől túlfűtve.—Én meg alig bírtam magammal.

Az egy órából másfél lett, mire bemondták, hogy érkezik a vonat. Kiszaladtam a váróból és a peron felé futottam. Alig vártam, hogy újra láthassam. Nagyon izgatottan voltam, mikor leszállt a vonatról, és amikor megláttam még jobban szerettem és még jobban kívántam, mint valaha. Minden porcikám Fanniért kiáltott. Mikor megláttam akaratlanul is egymás felé kezdtünk futni. Óriási öleléssel és csókok millióival köszöntöttük egymást.

—Végre hogy itt vagy! Már nem sokáig bírnám nélküled!—olyan jó volt ölelni, érezni a melegségét. Nézni gyönyörű szemeit, aminek párja nincsen és az illatát, aminek soha nem tudtam ellenállni. Kész csoda hogy nem estem neki ott helyben, de tudtam, hogy hol vagyunk és azt, hogy ezt itt csinálni nem lenne helyes.
—Annyira hiányoztál! Ez a másfél óra éveknek tűnt.—és tudtam közben, hogy ő is ugyan úgy kíván engem, mint én őt.
—Akkor menjünk is.—mondtam örömtől és vágyaktól teli hangon.

Hazafelé úton már alig bírtuk türtőztetni magunkat. Mindenki minket nézett, hogy ezt nem itt kéne csinálni, mert nem ide illik, de mi akkor már tettünk arra, hogy mi az illendő is mi nem az. Én pedig már kezdtem éreztem, hogy fekete farmerem egyre szűkebb rám.
—Nyugi, hiszen mindjárt otthon vagyunk! Tudod, hogy te is kellesz nekem, de még ezt a pár percet muszáj kibírnunk.—próbált nyugtatni, mert keze éppen a férfiasságomon pihen és érezte, hogy a farmerem igen csak szűk lett.
—Rendben, de akkor kénytelenek leszünk rohanni a buszmegállóból!—és cserfes mosolyomnak nem tudott ellenállni.

Mikor leszálltunk a buszról futásnak eredtünk, hiába volt közel a lakás. Alig estünk be a lakás ajtaján, már is egymásnak estünk miközben mit sem törődve egymásra dobáltuk a csomagokat. A bejárati ajtót is az ölembe kapott Fanni hátával csuktam be. Majd vad és szenvedélyes és vad csókjaimmal nekiszorítottam az ajtónak. Az ajtótól elindulva végigmentünk a lakáson. Fanni végig belém kapaszkodva csüngött rajtam és felajzott ágyékomhoz ért gyönyörtől remegő teste. Majd szobámba érve letettem az ágyra és csókok közepette szinte letéptük egymásról a ruhadarabokat, míg csak a fehérneműk maradtak rajtunk, ekkor megfordítottam és a nyakától a háta közepén lévő melltartó kapocsig gyengéd csókokkal kényeztettem Őt, az Egyetlent, majd felfokozott vágyaim miatt a fogaimmal kapcsoltam ki a melltartóját. Eközben ő a gyönyörtől, az elkapott karjaimat karmolta majd szembefordult velem és heves csókom alatt felindultan a hajamba túrt. Miután megszabadítottam feleslegessé vált melltartójától ledöntöttem az ágyra és szájától a hasa aljáig folytattam puha bőrének csókolgatását, miközben kezeimmel finoman combját simogattam le-föl. Ő hol hajamba túrt, hol a hátamon húzta végig hegyes körmeit, hol felajzott ágyékomat simogatta. Végül lekerült minden ruhanemű rólunk és vágyaktól dúló testünk egyesült. Először lassan és gyengéden hatoltam belé, de fokozott izgatottságunk egyre gyorsabb és gyorsabb tempót diktált, amíg eggyé nem simult testünk. Majd örömmel és gyönyörrel teli sóhajtások közepette elértük a csúcsot és éreztem, hogy már nem bírom tovább és ő sem. Ezek után a kielégüléstől kimerülten a karjaimba zártam. Nagy szuszogásom közben egyedül annyit bírtam mondani, hogy "szeretlek". Ez az egy szó pedig mindent kifejezett, amit csak mondani akartam. A szerelmem megvallása után mély álom lepett meg minket egymás karjaiban. Ekkor még nem is sejtettük, hogy mi fog történni…