15. fejezet—Europol

Eric szemszöge

10 perc múlva hívott is DEV.

—Szia!—köszönt.

—Szia! Remélem jó híreket hoztál.—köszöntem én is.

—Először kapcsold be a BBC-t, utána mondom.—válaszolta. Nem értettem minek a tv, de bekapcsoltam.

Éppen a hírműsor ment és a saját, Viktor és Fanni képét láttam magam előtt, valamint a következő szöveget hallottam:

„A mai napon adtak ki nemzetközi körözést Vargyasi Viktor magyar állampolgárra, mert elrabolta Némethi Fannit. (Itt a nevek után megmutatták a képüket is.) Ebben valószínűleg segédkezett az elrabló legjobb barátja a svéd popsztár Eric Saade is (itt mutattak meg engem). A lány szülei tettek feljelentést a magyar rendőrségen, akik az azonnali intézkedés ellenére sem tudták megállítani a popsztár magángépét, amin feltehetően az elrablott és az elrabló is utazott. Az europol-t és az interpol-t ekkor értesítették, akik már megkezdték a nyomozást. Kérjük kedves nézőinket, hogyha látják, ezt a három személyt valahol hívják a helyi hatóságokat.”

Enyhén lesokkolt ez a hír, mivel az elrablás már hazugság volt, de nem értem, hogy képesek a szülők ilyet állítani.

—Na, láttad?—zökkentett ki DEV a gondolataimból.

—Igen, és ez egy szemenszedett hazugság.—válaszoltam dühösen.

—Én elhiszem, tudom, hogy ilyenben nem vennél részt. De gondolom, van valóságalapja is, csak éppen a média és a kedves szülők ferdítettek.—mondta.

—Persze hogy van. Engem is átvertek, mert az a Vargyasi Viktor nevű az én legjobb barátomnak Wictor Vendin-nek adta ki magát és mivel Wictor-t nem láttam már 2 éve, mivel elment Magyarországra tanulni, barátnőjét pedig itt hagyta anyumnál, mivel ő volt a nevelőszülőjük mindkettejüknek, a lányt Fanny Nordwall-nak hívják. Ha hazajárt azt is csak miatta, de mivel mindig el voltam foglalva nem tudtunk találkozni. A mai este hívott fel, hogy neki sürgősen haza kell, menjen Svédországba, mert barátnője rosszul van és mellette a helye, de már nincsen egy járatra se hely. Tudta, hogy Magyarországon vagyok mivel a regénytárgyaláson találkoztunk. Mivel ugye a csaló otthon volt, így rájöttem egy telefon után hogy átvertek. Összepakoltam és eljöttem, miközben felvettem Wictor-t is. De ha megnéznék a reptéri behajtási naplót, akkor csak a mi nevünk lenne ott mellette a svéd személyi igazolvány számunk, nem pedig egy magyart.—mondtam el, bár én is tudtam, hogy hazudtam, de nem akartam még őt is belekeverni.

—Gondoltam, hogy a sajtó megint csak kavar. De akkor hagyjuk is ezt, majd kiderül az igazság. A menedzserem azt mondta, hogy döntsem el én, úgyhogy megyek. Aznapra vagy előző napra menjek oda?—váltott témát, aminek nagyon örültem.

—Gyere az azt megelőző hétfőre, addigra lesz kész a színpad és sok dolgunk lesz.—válaszoltam.

—Jó rendben, akkor 16-ra ott vagyok. Valami szállodát tudnál ajánlani?—kérdezte.

—Budapest Paris nagyon jó, biztos forrásból tudom.—válaszoltam és közben mosolyogtam a forrásomra gondolva.

—Oké, rendben. Akkor majd találkozunk, bár lehet el kéne, menjek a koncertmegbeszélésre, mert ez az első, hogy közösen lépünk fel. Azt mikor fogjátok tartani?—ez a kérdése egy kicsit meglepett.

—Igazság szerint még nem tudom, de lehet, hogy két nap múlva, mert holnap programom van.—válaszoltam.—De bármikor össze tudom hívni a Team Saade-t.—fűztem hozzá.

—Jó lesz a holnap után. Ott leszek, lehet, maradok is, hogy némi koreográfia rám is ragadjon, mert most nem tudok semmit.—nevetett.

—Oké, addigra lehet, a szám is elkészül. Most bővítettem a Team Saade-t Wictor-ral és a barátnőjével Floria-val. Mind ketten besegítenek a dalok írásában és emellett Wictor tervezi a színpadjaim, Fanny pedig az új stylistom.—mondtam el az új felállást.

—Jó rendben, mert akkor még fel is tudnánk venni nálatok a számot, de mennem kell. Szia! 2 nap múlva találkozunk.—köszönt el és már hallottam a lelkesedését, aminek örültem.

—Szia! Várlak!—köszöntem el én is, majd letettük a telefont, majd megláttam a kék-piros villogó fényeket.

Kimentem, hogy ajtót nyissak és megnézzem mi történt. Mikor kinyitottam éppen felém tartott két nyomozó, gondoltam miért jöttek.

—Jó estét! Mr. Saade?—köszönt az egyik és nevemet kérdezte.

—Igen én vagyok. Miért keresnek?—kérdeztem meg, bár tudtam a választ, de meglepettnek kellett kinézzek.

—Egy elrablási ügyben jöttünk az Europol-tól, lenne ránk pár perce?—tudtam, hogy most fognak jönni a kérdések, amikre mind tudom a megfelelő választ.

—Persze, jöjjenek beljebb.—invitáltam be őket.—Ő a barátom Wictor Vendin, vele utaztam haza Magyarországról, mivel a barátnője rosszul volt és sürgősen haza kellett jöjjön.—mutattam be Wictor-t.

—Jó estét Mr. Vendin, majd öntől is lenne pár kérdésünk, ha nem gond.—fordultak felé.

—Persze mindenre válaszolok, az előbb láttuk pont a BBC-n a híreket, és hogy Eric-et összefüggésbe hozták azzal a nőrablóval. Gondolom, ebben az ügyben nyomoznak.—válaszolt nekik teljes magabiztossággal.

—Igen, ehhez lennének kérdéseink. Először is elkérhetném mindkettejük személyi igazolványait?—igazoltatni akartak.—A barátnője is a házban tartózkodik? Beszélhetnénk vele is?—fűztek mondandójukhoz még két kérdést Wictor felé fordulva.

—Igen itt van, de már alszik. Nagyon rosszul van, ezért is kellett ugye sürgősen hazautazzak és megszakítsam magyarországi tanulmányaim.—válaszolt nekik.—De az iratait oda tudom adni.—fűzte hozzá segítőkészen.

—Azt megköszönnénk.—válaszolták.—Tudja, már hogy mi a baja?—kérdezték.

—Még sajnos nem. Holnap megyünk kivizsgálásra, ez volt a másik oka a visszajövetelemnek. Tudja már csak mi vagyunk egymásnak. Mind kettőnk szülei meghaltak egy közös nyaralás alatt és csak mi maradtunk életben.—csuklott meg a hangja, így hogy drámai legyen közbeszóltam.

—Semmi baj.—mondtam neki fordulva.—Igen így történt, akkor már nagyon jó barátok voltunk és az én szüleim is az ők szüleivel. Így az események után édesanyám elhatározta, hogy megmenti őket az árvaháztól és nálunk laktak, ezért olyan a viszonyunk mintha testvérek lennénk.—fejeztem be a történetet, amit improvizáltam.

—Részvétem, és elnézést hogy felbolygattuk a régi rossz emlékeket.

—Semmi gond ez a dolguk. Itt vannak a papírjaink.—nyújtotta át őket. Jól megnézték majd visszaadták.

—Akkor feltehetünk pár kérdést?—kérdezte meg az egyik nyomozó.

—Persze nyugodtan. Kérem, foglaljanak helyet. Esetleg hozhatok valamit inni?—udvariaskodtam.

—Köszönjük, egy pohár vizet elfogadnánk. Közben Mr. Vendin önnek teszünk fel kérdéseket.—hangzott a válasz.—Minden papírja és adata hiánytalan és rendben van. Mikor és hol született?

—Helsinborg 1994.11.24.—válaszolta.

—Neve?

—Wictor Vendin.

—Édesanyja leánykori neve?

—Edit Vargyasi.

—Óvodába, általános iskolába és gimnáziumba is születési helyén járt?

—Igen.

—Hogy kerül Magyarországra?

—Mivel édesanyám magyar származású volt és már kiskoromban megtanultam magyarul, úgy határoztam, hogy az egyetemből az első két évet ott végzem el, de közben havonta egyszer hazajöttem Fanny-hoz és a családomhoz.

—Mikor kapta a hírt hogy a barátnője rosszul van?

—Ma késő délutáni órákban hívott fel a nevelőanyukám.

—Ekkor vette fel először a Magyarországon tartózkodó Mr. Saade-val a kapcsolatot?

—Nem, mivel tegnap egy tárgyaláson voltunk együtt egy kiadónál.

Közben visszajöttem a vizekkel és leültem Wictor mellé, hallgattam a beszélgetést.

—Önnek Mr. Saade nem tűnt fel hogy nem ugyan az az ember ül magával szemben?

—Nem tűnhetett fel, mivel nekem van egy ikertestvérem, akivel egypetéjűek vagyunk, ő szüleink halála után édesanyám szüleihez került Magyarországra, mivel őt se barátok semmi nem kötötték ide. Azóta nem is találkoztam vele, de a BBC adásán felismertem, mivel az alapvonásai hasonlók maradtak.—mentett ki engem.

—És beszélt néha a nagyszüleivel?

—Ünnepeken hívtam fel őket.

—És akkor beszél a testvérével?

—Nem tudtam soha. Mindig panaszkodtak rá. Folyton lógott az iskolából, nagyon zűrös gyerek volt. És mivel kiskorunkban váltunk szét, így én is csak nevelőszüleimtől tudok a testvéremről. Nagyszüleim pedig meg akartak védeni tőle. A testvérem nem is tud rólam.

—Tehát kinézné belőle a bűncselekményt?

—Hát a nagyszüleim leírásából igen.

—A nagyszülei címét esetleg tudja?

—Tudtam, de sajnos már ők sem élnek.—megint belecsuklott a hangja, és magamban csodálkoztam a színészi képességein.

—Elnézést, hogy ezeket felhozzuk. Nem is tudja, hogy esetleg merre lehet a testvére?

—Semmi gond. El kell kapni, ő tehet mindenről. Sajnos nem tudom hova mehetett.

—Hogy érti, hogy ő tehet mindenről?

—Hát a nyaraláson is, ahol a szüleink és Fanny szülei is meghaltak őt mentették ki a neki túl vehemensen hullámzó vízből. Mi Fanny-val, Eric-kel és a testvéreivel a strandon építettünk homokvárat és Eric édesanyja figyelt ránk. Ezeket is ő mesélte. A nagyszüleimet pedig őrületbe kergette.—mondta dühösen.

—Értem. Még egyszer elnézést hogy ezeket fel kellett elevenítse.—hallatszott bűnbánat a hangjában.—Most pedig öntől lennének kérdéseink Mr. Saade. Ön hogy nem tudott Mr. Vendin ikertestvéréről? Gondolom már nagyobb volt, és nem emlékezett rá?—fordultak felém.

—Azért, mert mindig távolhúzódott, sose játszott velünk, nem is beszélt velünk, utána ugye Wictor lakott velünk, meg 8 éves voltam így elfejtettem az egészet.

—Értem, hát igen 8 éves koromból én sem sokra emlékszem, főleg nem egy jelentéktelen emberre. És a csaló hogy bukott le?

—Úgy hogy Wictor-t édesanyám értesítette Fanny állapotáról és erre ő felhívott mivel tudta, hogy Magyarországon vagyok, mert azt kiírtam. A hívás pillanatában, aki becsapott mellettem állt, így feltűnt, hogy valami nem stimmel. Felhívtam anyumat, hogy megkérdezzem, mi van és ő elmondta ugyan azt, mint Wictor, erre megkérdeztem a szélhámost és nem tudott semmiről. Majd visszahívtam Wictor-t és megbeszéltük, hogy hol találkozunk. És ugye mikor a taxival eljöttem a szülők utána érkezhettek meg, mert a taxim után integetett egy házaspár. Na meg a gépemet is vissza akarták fordítani, de nagyon siettünk haza, mert mind ketten aggódtunk Fanny-ért, főleg Wictor. Anyu néha túl tudja dramatizálni a dolgokat, de nem akartam, hogy igaza legyen és nehogy ne időben érjünk haza.

—Értem. Köszönjük szépen, hogy a rendelkezésünkre álltak ilyen késői órán is. Értesítjük a központot is hogy téves útra terelődött a nyomozás, de rengeteget segítettek. Mivel ön is képbe került Mr. Saade, így majd sajtótájékoztatót is tartunk. Ha gondolják, most betelefonálok és mondjuk is mit határozott a főnökség.

—Azt nagyon megköszönnénk, és örülünk, hogy segíthettünk.—válaszoltam nekik.

Itt egy körülbelül 10 perces beszélgetést folytattak, majd visszajöttek.

—Azt mondták, hogy holnap sajtótájékoztatón tisztázzuk a nevét és önt is különválasztjuk az ügytől. Ők is bocsánatot kértek a zavarásért. Megyünk is. Viszlát! Szép estét!—örültünk ennek a válasznak.

—Viszlát! Ha bármiben segíthetünk, még szóljanak.—köszöntem el.

Mikor elmentek fellélegezhettünk. Végre beszélhettünk hazugságok nélkül is.

—Na ezen is túlestünk, de legalább már nem fognak zaklatni. És tisztára is mossák a nevünk. De menjünk fürdeni és lepihenni, lehet Tone kedvesem már el is aludt.—megkönnyebbülés hallatszott hangomon. és a végén elnevettem magam.

—Szerintem is menjünk. Fáradt vagyok és gondolom te is.—válaszolta.

Felmentünk és benéztünk a szobába Wictor-ékhoz. Olyan csöndben, ahogy csak tudtunk. Láttuk, hogy Fanny és Tone az igazak álmát alusszák. Csöndesen becsuktuk az ajtót és távolabb mentünk tőle, hogy beszélni tudjunk.

—Most mi legyen? Nem kéne őket felkelteni, olyan szépen alszanak.—mondta Wictor.

—Hát letusolunk a lenti fürdőben és mivel a másik vendégszobát telepakoltuk, így maradt az én szobám.—nevettem el csöndesen magam.

—Arra gondolsz, hogy ketten egy ágyban?—tudta, hogy mire gondolok, de úgy látszik nem vette komolyan.

—Igen arra. Reggel biztos jót nevetnek majd, ha megtudják.—nevettem megint.

—Hát oké, de képet ne csináljunk.—nevetett már ő is.

Letusoltunk, hogy gyorsan menjen én a zuhanyban, míg Wictor a kádban. Ez is érdekesen nézhetett ki, bár nekem már nem volt mit takargatni. Aztán felmentünk az emeletre és mivel a cuccai valahol kedveseink alatt volt, így adtam neki egy boxert és egy ujjatlan pólót. Befeküdtünk az ágyba, még szerencse hogy nem láttuk magunkat, hogy nézünk ki, de biztos vicces volt. Eléggé ki voltunk merülve így hamar elaludtunk.