Odahívtam
mindenkit az asztal köré és helyet foglaltunk a díványon, majd felvettem a
telefonom és kihangosítottam.
—Igen,
tessék! Vargyasi Viktor vagyok!—szóltam bele a telefonba, persze svédül.
—Jó
estét! Egy újságíró vagyok.—válaszolt, de a nevét nem árulta el.
—Miben
segíthetek?—kérdeztem meg.
—Twitteren
már írtam, de ezek szerint nem nézte.—válaszolta.
—Igen
mivel sok dolgom van és vendég is van nálam, de mit akar? Ha Eric Saade-ról
akar kérdezni, akkor csak annyit mondok, hogy igen nálam van. Ő a vendégem, de
többről nem nyilatkozom.—mondtam kicsit ingerülten, mivel utáltam a firkászokat.
—Azt
twitterről láttam, hogy önnél van, de úgy tudom, hogy Tone Damli is elutazott,
de senki nem tudja hová…—mondta, de félbeszakítottam.
—Ha
arra céloz, hogy itt van, és együtt vannak, akkor nagyon téved.—mondtam már
mérgesen.
—Akkor
nem tudja, hol van. Úgy tudom, hogy kiad egy regényt, ami kapcsán tárgyalni fog
Tone Damli-val és ha jól tudom, akkor ez Eric Saade házában lesz. Tud valamit a
kapcsolatukról? Ha már ekkora barátok Eric Saade-val, akkor biztos mondott
magának valamit.—folytatta és már kezdtem nagyon dühös lenni.
—Igen
együtt fogunk tárgyalni, de Eric Saade és Tone Damli között nincs semmiféle
kapcsolat csak munkatársi és baráti.—mondtam higgadtan.
—Tudom,
hogy tud valamit, de védi a barátait és gondolom az egész beszélgetésünket
hallja Eric Saade és Tone Damli is. Engem nem lehet átverni.—vádolt.
Eric-en
láttam, hogy kezd bepöccenni, pedig nyugodt, vicces és kedves embernek ismertem
meg, de ez, amit ez az újságíró elművelt már túlment minden határon. Tone
tartotta vissza Eric-et attól, hogy belekiabáljon a telefonba. A homlokán és a
nyakán kiduzzadtak már erei, felé fordultam és letakartam a telefont.
—Nyugi
Eric ne húzd fel magad, lerendezem ezt az ürgét, aztán majd beszélünk Tomas-sal
és megkeresi és elintézi véglegesen.
—Jó,
de ez, amit csinál már durva, itt vádol téged, hiába van igaza, akkor is.—szerencsére
nem kiabált, hála Tone-nak, aki rengeteget tett ezért.
Majd
visszafordultam még mindig asztalon heverő telefonhoz.
—Nem
is tudom, mit képzel magáról, hogy így beszél velem és ilyet feltételez rólam.
Eric Saade itt van, de Tone Damli nincs és nem is tudom, hol van.—ordítottam a
telefonba, majd kinyomtam és nyomban letiltottam a számot.
—Köszi,
hogy falazol, ez most nagyon durva volt. Tudom, hogy soha nem adnál ki minket
és ezt nagyra becsülöm. Nagyon örülök, hogy megismerkedtünk és ilyen jó
barátaim lettek.—hálálkodott Eric.—Remélem, majd meg tudom hálálni ezt, de ezt
lehetetlen.—fűzte hozzá.
—Nincs
mit, utálom, ha mások magánéletében turkálnak és azt még jobban, ha ez a mások
a legjobb barátaim. Most pedig megnézem a twitterem, lehet nektek is meg kéne.—mondtam.
Mind
megnéztük a twitterünket és megtudtuk, hogy melyik svéd pletykalaptól hívtak
fel. Ahogy sejtettem mindannyiunknak írtak és nekem folyamatosan jöttek az
újabb és újabb twittek. Egy kettőre válaszoltam is. Mivel már felhúztam az
agyam, így elég durvákat. Majd csörögni kezdett Eric telefonja, Tomas hívta.
Eric felvette és kihangosította.
—Szia
Tomas! Ki vagy hangosítva, mert amúgy is hívni akartunk és ebben Viktor és
Fanni is benne van.—köszönt, majd felvilágosította.
—Szia,
Eric! Oké, én is 3-kal akartam beszélni.—mondta, de nem értettük mit akar.
—Akkor
mond miért hívtál?—kérdezte Eric.
—Jöttek
nekem twittek Tone-ról és rólad és láttam, hogy ez nektek is elmentek. Tone-t
nem érem utol, a menedzsere azt mondta elutazott és nem mondta meg hová.—mondta
azt, amiért mi is hívni akartuk.
—Pont
ezért akartunk hívni.—mondta Eric.
—Engem
már telefonon is hívtak és erről faggattak, amikor nem tudok semmiről.—mondtam
én is a telefonba.—Amúgy, szia! Bocsi hogy nem köszöntem, de felhúzta ez a
pasas az agyam.—fűztem hozzá.
—Szia!
Semmi gond, megértem, de akkor Tone-t ti se tudjátok, hol van, nektek sem
mondta?—kérdezte Tomas.
—Nem.—hangzott
egyszerre a válasz.
—Tudjuk
a kiadót, úgyhogy megpróbálok intézkedni, hívlak, ha van valami.—az ő hangjában
is hallatszódott a harag.—Addig is, sziasztok!—köszönt el.
—Szia!—köszöntünk
megint egyszerre.
Miután
letettük egy darabig nem szólalt meg senki, csendesség tört a nappalira és a
lakásra és hallani lehetett az órák kattogását.
—Ezek
szerint Tomas nem tud semmiről?—törtem meg a csendet.
—Nem
tud, nem akartam, hogy ő is hazudjon, bőven elég, hogy mi tesszük és titeket is
belerángattunk ebbe.—válaszolt és hallatszott hangján, hogy bánja már hogy
elmondta.
—Nagyon
örülök, hogy elmondtad és mindenben mellettetek állunk. Tőlünk senki nem fog
tudni semmit, majd csak megerősítjük, amit a tervek szerint mondotok.—próbáltam
úgy mondani, hogy ne legyen lelkiismeret furdalása emiatt.
Órák
teltek el, közben megvacsoráztunk és éppen lefeküdni készültünk, mikor
elkezdett csörögni Eric mobilja, Tomas hívta.
—Szia
Tomas, Viktor vagyok! Csak nem sikerült valamit intézni?—vettem fel a telefont,
mert Eric éppen fürdött.
—Szia,
Viktor! De igen intézkedtem, pont ezért hívlak titeket. Eric is a közelben van?—köszönt,
majd válaszolt kérdésemre és Eric iránt érdeklődött.
—Éppen
fürdik, de szerintem 5 perc és kész lesz.—válaszoltam Eric hollétéről feltett
kérdésére.
—Ja,
ok, akkor addig mond el mi volt a kiadóval.—meglepődtem, rajta hogy érdekli.
—5%-os
részt kap a kiadó, megvan a könyv ára, hogy lehet rendelni, lebeszéltük az
előrendelést.—válaszoltam lelkesen, mivel ettől mindig jókedv fogott el.
—Na,
ezek csak jó hírek! Még itt is tárgyalunk, elmondjátok a részleteket, aztán
majd megyünk és aláírunk mindent, ha nem változtatnak persze.—ő is átvette a
lelkesedésem, ezen szintén csodálkoztam.
Eric
10 perc múlva lett kész, és ahogy kijött a fürdőből az összes csaj képes lett
volna őt letámadni. Egy feszülős fekete boxert viselt, ami eléggé
kihangsúlyozott mindent. Felsőtestén látszott mind a kilenc kocka és a
mellkasán is duzzadtak az izmok. A jobb kezén látszott, hogy kicsit izmosabb,
mint a bal, de a tetoválás miatt jól is jött ki. A tetoválás igaz is volt rá
tényleg a művészetben élte ki szabadságát. Hasonlított az én kidolgozott
felsőtestemhez. A vádlijain látszott a táncolás nyoma. A haja még nedves volt.
Tone éppen akkor jött ki a szobából mikor Eric kilépett a fürdőajtón. Egyből
rátapadtak szemei és látszott bennük, hogy nagyon kívánja azt a testet és a gazdáját.
Mivel Tomas-sal beszéltem így nem mondtam nekik, hogy ott van a szobájuk és
nyugodtan essenek egymásnak, de szerintem észrevették, hogy mosolygok a
jeleneten.
—Eric,
Tomas van a vonalban, intézkedett valamit ebben az újságíróügyben. Rád vártunk.—szakítottam
meg ezt a jelenetet, pedig nem akartam.
—Oké,
jövök, hangosítsd ki.—látszott és hallatszott, hogy nem ezt csinálta volna
legszívesebben.
—Szia,
Eric! Végre hogy jössz, azt hittük Viktorral, hogy belefulladtál a kádba.—nevetett.
—Szia
Tomas! Látom a humorod a régi.—ő is nevetett.—Mit tudtál intézni?—kérdezte, és
elég gyorsan. Ebből az jött le hogy gyorsan túl akar esni ezen a beszélgetésen,
és mást szeretne csinálni, ezen csak mosolyogtam.
—Felhívtam
az újság főszerkesztőjét, aki fel volt háborodva, hogy megint ezzel
foglalkoznak. Megkereste azt az újságírót, aki felhívott, és ha jól vettem ki a
szavait, akkor már nincs a lapnál. Úgyhogy minden rendben, több ilyen nem lesz.
Érezd magad jól Viktoréknál. Csak majd a számokat is várjuk.—mondta el mi
történt és célzott arra, hogy dolgoznia is kéne.
—Nyugi,
dolgozom. Viktorral már két számot megírtunk, na meg ugye e könyv miatt is
tárgyaltunk már, de azt gondolom, amíg vártatok rám Viktor elmondta.—válaszolt
a célzásra.
—Akkor
azt a két számot küld át, megnézzük. A tárgyalást meg igen már megbeszéltük.
Sziasztok! Jó éjt!—köszönt el.
—Oké
átküldöm holnap! Szia! Jó éjt!—köszönt el Eric, és láttam, rajta hogy már rég
itt hagyta volna Tomas-t és Tone-nal lenne a szobában.
—Szia!
Jó estét!—köszöntem el én is, gyorsan hogy Eric minél hamarabb mehessen.
Miután
leraktuk Eric és Tone elvonultak a szobájukba és én is befeküdtem Szerelmem
mellé, aki már aludt. A másik szobából nem hallottam semmit, de nem is érdekelt
mit csinálnak, örültem, hogy jól érzik magukat. hamar elaludtam én is, mivel
fáradt is voltam és másnap korán kellett keljek.
Szia! Én csak ismételni tudom magam :D nagyon jó lett :D és várom a kövit :)
VálaszTörlésÁgi
NAGYON JÓ!! :) mindig ezt fogom mondani... :D /Bri/ váárom a kövvit *.* :D
VálaszTörlésMost egyszerre a kettőtökére válaszolok:D Remélem voltak egyes részek amik jobban tetszettek és jól sikerült leírjam azt a részt:D a kövi fejezetig még egy komi hiányzik:D
VálaszTörlésEz a rész is nagyon, de nagyon jò.
VálaszTörlésMegvan a 3. :D