Leszállt
a gép és behajtottunk a hangárba. Kiszálltunk
a hangárban ott várt ránk az autó. Tomas
is kijött elénk.
—Sziasztok! Remélem, minden rendben van,
és jól vagytok. Eric-kel próbáltunk mindent megtenni, bizakodom abban, hogy
elég lesz. Jó veletek találkozni.—köszönt Tomas.
—Szia! Gondoltam, hogy te is segédkeztél
Eric-nek, nagyon köszönjük. Édesem még kicsit rosszul van, de pihen és még
nyugalom is lesz körülötte, akkor majd jobban lesz.—válaszoltam, majd átöleltem
Fanny-t.
—De szerintem induljunk el, aztán majd
még beszélünk. Wictor majd elmondja az ötleteit az autóban, nekem nagyon
tetszenek.—mondta Eric.
—Szálljunk be, aztán én a svéd neveket
nem tudom, ezt Eric intézte, de most tudom, kiről van szó, csak tudjam azért,
ha nyilatkoznom van védenem, kell titeket és Eric-et.—viccelődött, de komolyság
is hallatszódott hangján.
—Én Wictor Vendin lettem, Szívem Fanny Nordwall.—mutattam be magunkat.
—Tudsz neveket választani, nekem
tetszenek. Mik azok az ötletek?—dicsérte Erice-t, majd kérdezte érdeklődve.
—Öt duettre gondoltam a tavaszi lemezre. Valamint
egy Tone és Eric duettes nagylemezre.—mondtam el röviden.
—Hát ha Tone előkerül, megbeszélhetjük,
Eric gondolom mindenre rábólintott, ti úgy is segíteni fogtok a dalírásban így
mehet a két CD. Amiket átküldtetek azok
nagyon jók lettek. Láttam, hogy az egyik a te saját szerzeményed Wictor, az is
elnyerte tetszésem, de hogy írtál angolul?—hallatszott, hogy ő is benne van az
ötleteim megvalósításában, de amit utána mondott az még jobb kedvre derített.
—Megírtam svédül, majd Eric és Fanny lefordították angolra.—válaszoltam, miközben arcom sziporkázott.
—És a duett számokon dolgoztatok már?—kérdezte
tovább.
—Körülbelül a témájuk van, meg hogy
melyik miről és hogyan szóljon.—válaszolt Eric.—Mivel Wictor egyedül is jó, sőt
kiváló dalt írt, így ami a tavaszi lemezemen lesz duettem Tone-nal azt ő írja
meg.—fűzte hozzá.
—És mire gondoltatok és kivel?—látszott sok
kérdéséből, hogy érdekli, de az is lehet, hogy menedzserként kérdezi. Nem
lehetett eldönteni.
—Lenne egy DEV-vel hasonló, mint a Hotter
Than Fire ugyan olyan bulizós robbanós szám. J-Son-nal ami a csajokról szólna.
Wictor mondta, hogy van egy barátja, aki énekesnő szeretne lenni és nagy álma,
hogy közös dala legyen velem. Mikor tárgyalunk a könyvről meghallgatom és lehet
vele lesz egy vicces, energikus számom. Még gondolt Timberlek-re, ez különösen
tetszett, mivel ez meg az én nagy álmom, de hát ez kérdéses, majd kiderül mi
lesz, így ez nem tudjuk miről fog szólni. A Tone-nal közös dalról fogalmam
sincs, azt Wictor találja ki, nem szólok bele.—mondta el amire Tomas kíváncsi
volt.
—Akkor neked van már fogalmad erről?—kérdezte
tőlem.
—Nagyjából van. Egy félig gyors félig
lassú dalra gondoltam. A témája nagy valószínűséggel a szerelem lesz, de most
még így többet nem tudok, neki kell, üljek és megírom.—válaszoltam Tomas
kérdésére és láttam az arcán, hogy a téma nem igazán tetszik neki.
—Azt ugye tudjátok, hogy ha megint
hasonló lesz, mint az Imagine, akkor a pletykák kereszttüzébe lesztek megint.—aggodalmaskodott.
—Meg fogjuk oldani szerintem tök jó ötlet
Wictor-é, nekem még nem mondta el, most tudtam meg én is.—hallatszott, hogy
tetszik neki, bár így is tudtam, hogy erre vágyik.
—Az a lényeg hogy neked tetsszen, Eric a
többi engem nem érdekel. És a közös nagylemez Tone-nal azon milyen számok
lesznek?—kérdezősködött még.
—Még azt nem tudjuk, csak egy ötlet volt.
Először legyenek kész a számok a mostanira, aztán amíg stúdióztok, addig
hozzákezdünk Fanny-val a nyári lemezhez, ha jó ez így.—válaszoltam és
próbáltam leplezni, hogy már nagyon is tudjuk a lemez tartalmát.
—Értem, és igen az úgy nagyon jó lenne,
aztán majd csatlakozik Eric is meg J-Son, és négyen olyan számokat írtok, hogy
a világ a csodájára fog járni.—lelkesedett.
—Na de ilyen későn ne dolgozzunk. Ráérünk
erre még elég sok időnk lesz már, hogy ideköltöztök.—zárta le Eric a
munkamegbeszélést.—Inkább mond Tomas, hogy tudsz e valamit az Eurovisios
dalfesztiválról meg a Melodifestivalen-ről, hogy hol lesz meg ilyenek.—érdeklődött.
—Elvileg Stockholmban lesz és küldtek
valamit, azt még nem tudtam megnézni, mert délután jött, de holnap átviszem.
Amúgy Tone és Erik biztos fellépők lesznek, mivel tavaly ők nyertek. Aztán lehet,
az van benne, amit kaptam, hogy te is legyél fellépő úgy, mint tavaly. Amúgy
másról nem tudok.—válaszolt Tomas, bár szerintem ez is inkább a munka témához
tartozott.
—Tényleg ti tavaly kinek szurkoltatok?—kérdezte
meg Eric.
—Én Tone-nak. A Melodifestivalen-t is
néztem. Nagyon örültem a döntőben mikor meghallottam, hogy nyertek.—válaszoltam.
—Én meg csak azért néztem, mert gondoltam,
hogy fel fogsz lépni.—mosolygott Fanny.
—Ja, igen, meg beszéltem Tone
menedzserével, hogy megkérdezzem, hol van és mondta, hogy Tone-t felkérték a
női műsorvezetőnek, de lakat a szátokon.—nevetett.
—Tone nagyon jól fogja vezetni a műsort.—mondta
Eric, de nem tudtam, hogy tudja leplezni érzelmeit.
Közben
megérkeztünk Eric házához. Én bekísértem Szívem és leültettem az első kanapéra
amit megláttam a hatalmas házban. Eric azt mondta körbevezet, úgyhogy ne
nézelődjek. Kimentem segíteni, hogy behozzuk dolgainkat a házba. Egy modern
építésű, rengeteg üvegfelületből és fehér falakból álló villa volt. A szögletes
vonalak uralkodtak. Mivel este érkeztünk, így égett minden villany a házban és
az óriási üvegablakokon sütött ki a lámpafény. A nappaliból láttam a hátsó
kertet, amit egy hatalmas terasz előzött meg, amin egy nagy medence volt elhelyezve.
Mikor
mindent behordtunk Tomas elment és magunkra maradtunk. Tone is előjött az
emeletről, mivel ő külön jött és a felső szinten bújt meg. Eric megkezdte a ház
megmutatását. Először az ízlésesen berendezett nappaliba léptünk be, ahol Eric
kedvenc színei domináltak a modern stílusú bútorokkal. L alakú piros
szövetkanapé foglalta el a szoba közepét, ami előtt egy fekete fehér lappal
fedett kávézóasztal állt. Ezekkel szemben egy kis fekete tv állványon volt a
nagy lapos képernyős tv. A nappali világos faparkettával volt burkolva.
Ez
a helység egy légtérben volt a korszerűen felszerelt konyhával, ahol szintén a
bordó, a fekete és a fehér volt az uralkodó szín. A konyhabútorok és a
különböző eszközök mind fényes fekete színűek voltak. A konyhapult fehér
márványból készült, mag középen egy fehér bordó márványlappal volt burkolva.
Majd
kiléptünk erről a lélegzetelállítóan hatalmas térből egy kicsit szűkebb
folyosóra, ami az egyik vendégszobához és a földszinti fürdőhöz vezetett. A
fürdőszoba fala szürke kavicsmintázatú volt és ugyancsak fehér gránit volt a
padló. Két különálló mosdó tartozott ide, valamint egy medenceszerű fürdőkád,
egy pezsgőfürdőzéshez való kis medence. A különálló zuhanyfülke fallal és egy
üvegajtóval volt elválasztva. A belső mosdókagyló mellett volt egy wc.
Elhagytuk
ezt a helységet is és a folyosó másik oldalán helyet foglaló szobába léptünk,
ahol már megjelent a lila szín is, amit már vártam, hol pillantok meg. A
bolyhos szőnyeg a lila legpompásabb árnyalatával terült szét a fehér márványon.
Az ágyneműn is felfedeztem némi lila színt. A bútorokon a sötétebb barna fa
harmonizált a fekete berakásokkal. Eric látta rajtam, hogy nagyon tetszik
minden.
—Ez még nem sok. Van egy emelet is. Én
nekem ott van a hálóm és ti is a mellette lévő szobát kapjátok meg. Örülök,
hogy tetszik én is imádom.—mondta.
—Az nem kifejezés, hogy tetszik, ez
gyönyörű pedig a modern építészetet és a stílust nem bírom, de ez elnyerte
bámulatom.—mondtam el véleményem, de ezt biztos látta arcomon is.
Visszamentünk
a folyosón és a már előbb megpillantott LED-del alulról megvilágított üveg és
fém lépcsőn felkapaszkodtunk az emeletre. Itt egy kisebb előtér fogadott
minket, amiből nyíltak a szobák és még egy hasonló lépcső, mint az előbb. Eric
az egyik tejüveg ajtóra mutatott és kinyitotta. Egy óriási fürdőszoba tárult
elénk. Középen egy kisebb dobogóba süllyesztett kádat pillantottunk meg. A nagy
üvegablakok mellett egy fekete gránitpulton egy fehér kocka alakú mosdó pihent.
Az üvegfelület másik oldalán volt a wc. Itt is helyet kapott egy zuhanyzó, csak
itt nem volt elválasztva az egybenyíló tértől, hanem egy üvegkalitkához hasonló
válaszfal védett attól, hogy a víz szerte széjjelfolyjék. A fürdőkáddal
átellenben egy fekete relaxáló szék állt a szintén fehér járólapon. A fehér
szín mellett a világoskék és a fekete kompozíciója uralkodott a falakon és a
mennyezeten.
—Azok a hatalmas ablakok távirányítással
elsötétíthetőek, úgy ahogy az összes többi a házban.—magyarázta, lehet
észrevette, hogy érdekesen nézek az ablakokra.
—Igen, így mindjárt más.—nevettem el
magam.
—De menjünk tovább, van még két hálószoba
és a dolgozószoba, ahol szerintem sokat fogunk tölteni.—nevetett az utolsó
mondatrészen.
Kiment
a fürdőből mi pedig követtük.
—Először is ez az én szobám, remélem
lassan meg tudom osztani mással is.—fordult Tone felé és kaján mosoly jelent
meg az arcán.
—Így is megosztod velem, elég sűrűn.—mosolygott
vissza rá és annyira öröm volt rájuk nézni.—De tudom, mire gondolsz és én is
remélem, hogy minél hamarabb ideköltözhetek.—tette hozzá és odabújt Eric-hez.
Mi
közben benéztünk. Ahogy sejtettem Eric egyik kedvenc színe a lila dominált
mindenhol. A falakon sötétebb, míg a mennyezeten világosabb tónusban. Egy
hatalmas üvegajtó nyílt az előtte elterülő teraszra. A padló itt is fehér volt,
mint elég sok helyen. Bútorok nem voltak a szobában, amit nem igazán értettem,
mivel tudtam mennyi ruhája van Eric-nek.
—És a rengeteg ruhádat és cipődet hol
tárolod?—meg is kérdeztem, amin gondolkoztam.
—Ott van az-az ajtó. Mögötte egy gardrób
van.—mutatott a szoba egyik sarkába.—Ha jól hallottam neked is kéne egy pár
cucc, mint ami nekem van.—mosolygott.
—Hát, van jó pár olyan darabod, ami nekem
tetszik.—válaszoltam mosolyogva, bár féltem attól, hogy megint valamit forgat a
fejében.
—Akkor, majd ha lesz, időnk elmegyünk
vásárolni.—mondta, még szerencse hogy csak ezt és nem mindjárt adja oda a fél
ruhatárát.
—Majd persze ha lesz pénzünk a könyveladásból.
Már attól féltem, hogy ide akarod adni nekem.—nevettem el magam.
—Az is megoldható. A méretünk úgy is
ugyan az és egyszerre nem tudok hatot hordani.—válaszolt nevetve.
—Majd elmegyünk vásárolni. A te ruháid,
hordjad te őket.—próbáltam kivágni magam.
Inkább folytassuk a ház további megnézését, a
vásárlást majd megbeszélitek.—húzott ki Tone, hála az égnek.
Felmentünk
a lépcsőn és Eric megmutatta a dolgozószobáját. Sötétbarna színű fa parketten
egy többszínű csíkos szőnyeg volt leterítve. A fal mellett egy hosszú fehér
asztal volt két székkel, egyik előtt egy számítógép, míg a másik előtt papírok
voltak. Az egyik sarokban egy barna szék állt olvasólámpával, míg a másik
sarokban Eric lemezei voltak a falra felrakva, ami alatt egy kanapé volt előtte
pedig egy kávézóasztal.
—Majd itt fogjuk a számokat írni és majd a dolgokat
megtervezni.—mondta Eric.
Ezek
után visszamentünk az első emeletre és Eric megmutatta a mi szobánkat. Mikor
beléptünk elég sötét volt, de ezt csak a színek tették. Piros fal, bordó
padlószőnyeg és egy sötét bordó színű sötétítő volt az alapja a szobának. Egy
lila ágy volt benne valamint pár szekrény. Eric itt is egy ajtóra mutatott.
—A mögött van a ti gardróbotok.
—Gyönyörű a házad. Örülök, hogy itt
lehetek, ezt még a legjobb álmomban sem reméltem.—áradoztam neki.
—De most itt vagy és én ennek nagyon
örülök.—látszott rajta, hogy mennyire hálás ezért, majd Fanny felé fordult.—Nem
szeretnél lepihenni, biztos fáradt vagy ls sok volt neked ez a mai nap.—aggódottság
tükröződött hangján.
—De az nagyon jó lenne.—mondta, majd Tone
felé fordult.—Nem tudnál segíteni, gondolom Wictor-nak és Eric-nek sok dolga
van még.
—Persze, segítek. Igen azért kicsit össze
kell pakolni lent a nappaliban, azt majd a fiúk megoldják.—válaszolt Tone.
—Akkor mi le is megyünk, Egyenlőre csak
az alsó szobába berakjuk a cuccaitokat, mert holnap lesz egy meglepetésem.—látszott
szemében hogy valamiben sántikál.
—Oké, bár nem tudom mi lesz a
meglepetésed, de remélem nem csináltál semmi hülyeséget.—próbáltam dorgálóan
nézni rá.—Szia Édesem, szép álmokat, majd jövök.—mosolyogtam rá, átöleltem és
megcsókoltam.
—Szia, remélem is hogy jössz, jó éjt!—nevetett.—Neked
is jó éjt Eric!—köszönt el tőle is.
—Neked is! Pihend ki magad.—mosolygott rá.
Mi
lementünk fél óra alatt rendet raktunk.
—Nem tudod véletlenül, hogy hány óra
lehet most Los Angelesben?—kérdezte Eric miután lerogytunk a piros kanapéra.
—Mindjárt kiszámolom… délután 1-2 óra
magasságában lehet. De miért kérdezed?—válaszoltam neki némi gondolkozás és
fejben számolás után, de nem értettem miért érdekli.
—Csak fel akarom hívni DEV-et, amit meg
is teszek.—válaszolt.
—Ja, értem. Gondolom az új szám és a
koncert miatt.—jöttem rá.
—Igen, azért. Remélem, felveszi és lesz
rám ideje.—mondta nevetve és már kereste is a számát.
Eric szemszöge
—Szia DEV, Eric vagyok!—köszöntem neki.
—Szia Eric! Rég beszéltünk, hogy megy a
szekér?—viccelődött.
—Köszi, egész jól. Nemsokára jön az ötödik
lemezem. Jövőre világ körüli turné, de még előtte egy 3 órás megakoncertet adok
december 22-én, Budapesten. És neked?—válaszoltam és kérdeztem vissza.
—Nekem most nincs nagyon programom, nem mondom,
hogy rosszul megy, de lehetne jobb is.—válaszolt ő is.
—Akkor tudnék neked munkát, ha gondolod.—céloztam
a közös melóra.
—Veled bármikor.—válaszolt nevetve.—És mi
lenne az?—kérdezte, meg amit már vártam.
—Egy újabb közös szám az ötödik albumomra
és december 22-én szeretném, ha eljönnél a koncertre és előadnánk a Hotter than
fire-t és az új számot is. Ja meg lenne egy ajándékom is ott a rajongóknak, ami
egy négyes duett lenne a nekik íródott Without you I’m nothingból, ebben is jó lenne,
ha szerepelnél. Mit szólnál hozzá?—mondtam el mit szeretnék.
—A számot, majd ha kész lesz, küldjétek
át, bár szerintem úgy is jó lesz. A többiről meg 10 perc múlva visszahívlak.
Megkérdezem a menedzserem.—válaszolt és tetszett a felelete.
—Oké, akkor majd várom hívásod.—mondtam neki.—Addig
is hello!—köszöntem el.
—Hello!
Vártam,
hogy visszahívjon, reméltem, hogy csak jó hírt fog mondani, de ekkor nem
tudtam, hogy mi lesz még…
Most már értem miért ez a kedvence :D és ez is nagyon jó lett :D
VálaszTörlésÁgi
Kinek a kedvence?:D
TörlésWow! hát ez... Nagyoon jó!! :) :) a házas képek nagyon jók :) /Bri/
VálaszTörlésAzok a képek a képzelőerőt hivatottak segíteni:) És köszi, nekem is az egyik kedvenc fejezetem:)
TörlésJó lett nagyon
VálaszTörlésés ez a ház... Úristen...
Tetszik a ház? Kaptam a képek kiválogatásában segítséget:D És a ház Eric kedvenc színeit tükrözi:)
Törlés