A
vacsora után Eric és én elmentünk edzőruhát nézni neki a tömérdek sok cuccom
között. Persze Tone és Szívecském is jött, nem akartak erről az öltözési
műsorról sem lemaradni, mint ahogy délután sem tették az öltönyválasztásnál.
Kinyitottam a szekrényem, amiben a pólóim és a rövidgatyáim voltak, mivel sok
volt így egy gardrób lett átalakítva nekik. Megkerestem, amire én gondoltam.
Átadtam neki egy fekete kék ujjatlan felsőt és egy ugyan olyan rövidnadrágot,
az egyik sportcipőmmel együtt.
—Tessék
én ezekre gondoltam. Remélem, jók lesznek és tetszenek is.—nyújtottam felé.—Ja
és remélem, van rajtad alsógatya, mert a múltkori eset már bőven elég volt.—nevettem
el magam.
—Miért
mi történt a múltkor?—kérdezték csodálkozva és kíváncsian a lányok majdnem
egyszerre.
—Ha
akarja Eric, akkor elmeséli.—törtem ki nevetésben.
—Eric
szívem meséld el mi volt. Hagy nevessünk mi is.—kérlelte Tone boci szemekkel.
—Csak
annyi történt, hogy ugye a géppel szemben van a fürdőajtó és véletlenül nem
kapcsoltam ki a web kamerát és a beszélgetést sem Viktorral és a szokásos módon
kijöttem a fürdőszobából, meztelenül. Viktor meg pont a gép előtt ült még. Ő szólt,
hogy mi van.—mesélte el, miközben kicsi pirosság látszott arcán.
—Igen
mikor szóltam neki olyan vörös lett, mint a rák.—nem bírtam abbahagyni a
nevetést.
—Nem
baj, akkor már nem csak én láttam és az a pár csaj, akivel voltál.—Tone-nak
ezen a beszólásán mindenki elkezdett nevetni, úgy hogy tőlünk zengett a ház.
—Igen
csak, majd ha összejön az 1,5 éves Svédországi kint tanulás, akkor ezt ne sűrűn
csináld, te vagy otthon mi csak vendégek leszünk, de szerintem te sem szeretnéd
megismételni az esetet.—már nem tudtam mit csináljak magammal annyira nevettem,
a könnyem is elkezdett folyni.
—Tudom,
de még majd az elején lehet elő fog fordulni, aztán majd megszokom, hogy ott
vagytok, de már nagyon várom, hogy odaköltözzetek.—elejét még nevetve mondta,
de a végét már komolyan.
—Mi
is várjuk már, csak egy babát nem szeretnénk a nyakadra vinni.—a végét kicsit
túl komolyan is mondtam.
—Nyugodtan
engem nem fog zavarni, sőt örülök majd neki. Imádom a gyerekeket és már én is
vágyom egy Saade babára.—az utolsó két szón elnevette magát.
—Majd
lesz, csak még nincs itt az ideje, ahhoz először ne is kéne, jelentsük, hogy
együtt vagyunk és érdekes lenne egy babával indítani. Én is minél hamarabb
szeretnék Eric Saade babát vagy Tone Saade babát.—mondta Tone, a Tone Saade-n
mindenki meglepődött, de én és Fanni tudtuk mire céloz.
—Tone
Saade? Még meg sem kértem a kezed, de ezek szerint ideje lenne.—nevetett Eric,
de a komolyság is hallatszódott hangjában.
—Először
járjunk aztán, majd eljön ez is, de én már nagyon várom.—válaszolta.
Mindenki
mosolygott és érződött a szobában, hogy boldogság, szeretet és szerelem vesz
körül minket és mindenki átölelve csókot váltott párjával. Örültünk, hogy együtt
lehetünk így négyen.
—Ha
már ennél a témánál tartunk, majd én is megszeretném, kérni a kezed. Csak érdekes
lesz tálalni a szülőknek a babával együtt.—mondtam.
—Én
meg bármikor igennel válaszolnék.—ezután megcsókolt.
—Ezek
szerint, akkor a babát még a szüleitek nem is tudják?—kérdezte Tone, mivel ő
még nem tudta azt, amit Eric-nek már mondtam.
—Kiborulnának
és el akarnának választani minket egymástól. Reméljük, majd idővel el tudjuk
mondani, de az nehéz lesz.—válaszoltam csüggedten, amit Tone észre is vett.
—Azt,
hogy elszakítsanak, titeket nem hagynánk, ugye Eric?—mondta Tone, majd Eric
felé fordult.
—Persze
hogy nem hagynánk, ha ilyesmi előfordulna, akkor szóltok és mindent elintézek.—mondta.
—Még
is mit tudnál intézni?—kérdezte Egyetlenem.
—Azt
nektek nem kell tudni, sok kapcsolatom van Svédországban, ha előfordulna ez az
eset, majd megtudnátok.—válaszolta kicsit rejtélyes hangon.
—Jó
rendben, akkor majd rád bízzuk magunkat és egy életre hálásak leszünk.—mondtam.—De
ne beszéljünk erről, nézd meg a ruhát, csak a fürdőben.—visszatértem az eredeti
témához és nevettem el magam a második felén.
—Nyugi
most van rajtam minden ruhadarab.—nevetett ő is.
Elkezdtünk
átöltözni és közben láttuk, hogy párjaink szeme a testünkre tapad és látszott
bennük, hogy azonnal ránk vetődnének. Fanni oda is jött hozzám és selymes kezét
végighúzta mellkasomtól ágyékomig.
—Drágám
tudod, hogy ettől felizgulok és így is nehezen türtőztetem magam.—szóltam
szelíden, de a kielégítetlen vágyak hallatszódtak hangomon.
—Tudom,
hogy szenvedsz én is, de most ennek nem tudtam ellenállni.—mosolygott rám és
hallottam hangján hogy nagyon kíván engem, de tudtam, hogy nem szabad.
—Annyira
jó látni, hogy ennyire szeretitek egymást.—mondta Eric.
—Ti
is szeretitek egymást, amit meg nekünk jó látni.—mondat mosolyogva.
Átöltöztünk,
felvettük a cipőt is, ami nagy meglepődésemre jó volt Eric-re.
—Így
nem mehettek sehová, főleg ha csajok is lesznek.—mondta Tone és végigmérte
szemével Eric-et.
—Nem
bírnátok magatokról levakarni őket.—folytatta Fanni.
—Mert?—kérdeztünk
vissza.
—Mert
úgy rátok tapad…—nem fejezte be a mondatot Tone.
— .…hogy
kihozza izmaitokat, amik csak a miénk.—fejezte be Drágám.
—Azt
hiszem, valakik féltékenyek Eric.—nevettem és fordultam felé.
—Igen
én is úgy vettem észre.—nevetett ő is.
—Nem
vagyunk, azok csak van, ami csak a miénk.—nevettek ők is.
—Nem
is érhet más hozzájuk csak ti.—mondtuk egyszerre Eric-kel.
—Akkor
mehettek ebben, de úgy is legyen, ahogy mondjátok.—bevettek.
Elcsomagoltuk
holnapra a cuccot és elmondtam mindent újra Eric-nek hogy hova kell, jöjjön és
hány órára, mivel Zh-m után mentünk. Majd hallottuk, hogy megszólal a Backseat,
tudtam, hogy valaki olyan hív, aki nincsen benne a telefonkönyvemben. Kimentem
és ránéztem az asztalon csörgő telefonomra. Rögtön felismertem az ismeretlen
számot, mivel Eric-nek is ilyen a száma. Egy svéd szám hívott…
Ez nagyon jó lett :D és megfogattad a tanácsom :D
VálaszTörlésÁgi
Ez a fejezet már rég kész volt, mondtam hogy lesz benne vicces rész:) 3 komi és jön a kövi fejezet, ebből 1 van meg:D
TörlésNagyon jó ;) jöhetnee a kövi :)
VálaszTörlésÖrülök neki hogy tetszik, még kell egy komi a következő fejezethez:)
TörlésMegint egy jól összeszedett és kidolgozott fejezet :D Nagyon szeretem ahogy írsz :) és jöhet is a következő fejezet :D
VálaszTörlésÖrülök neki:) a következő pedig mindjárt kikerül:) sok kedvenc fejezetem van a következő például az egyik:D
Törlés