Eric
szemszöge
Reggel
7 óra volt. Vissza kellett volna, menjek, de nem tudtam és nem is akartam.
Karjaim közt volt, aki mindennél fontosabb számomra. Még édesdeden aludt én
pedig őt néztem. Tudtam, ha megpróbálok kimászni, felébred. Ekkor rezzent meg a
telefonom. Wictor sms-t küldött tudtam miért. Sietnem kéne, de képtelen voltam
itt hagyni Mindenem. Megnéztem mit írt és nem az fogadott benne, mint amire
számítottam.
„Szia, jó reggelt!
Kapsz még egy órát. Csak akkor a nappali kanapéjáról vedd fel a ruhát és
valahogy izzadj ki. Alibi: Futni voltál. :) ”
Halkan
magam elé motyogtam két szót: Nagyon köszönöm. Mondjuk a kiizzadás még nem
tudtam, hogy lesz, de majd megoldom. Karjaim között mocorogni kezdett Baby,
felém fordult és kinyitotta szemeit. Gyönyörű szép kék szemek néztek engem.
—Jó
reggelt Édesem! Min gondolkozol? És nem kéne menned?—szólalt meg.
—Jó
reggelt! Kaptunk egy órát még. Futni vagyok, a ruháim kint vannak, elintéztek
mindent. Csak a kiizzadást nem tudom, hogy csinálom még meg.—válaszoltam
kérdéseire.
—Hát
nekem lennének ötleteim, de az egyik nem jó, mert utána le kell,
fürödj.—sejtelmesen mosolygott rám.
—Pedig
legszívesebben abban izzadnék ki.—mosolyogtam vissza rá.
—Nincs
mit tenni, táncolnod kell nekem.—mosolygott.
—Hogy
érted?
—Hát
valamelyik pörgős koreográfiádat táncold el.—mondta mosolyogva.—Csak abba a
ruhába amit Wictor-ék hoztak.—fűzte hozzá.
—Igen
persze. Örülök ennek a plusz órának. Mik nem jutnak eszébe. Futni
voltam.—nevettem el magam.
—Igen
érdekes ötlet, bár igaz is lehetne, de már csak fél órád van.—mondta szomorúan.
—Tudom,
fel kéne kelni, de nem akarok. Veled akarok maradni.—válaszoltam.
—Én
is szeretném, hogy maradj, de Wictor sem tud, míg a világ falazni neked, hogy
merre vagy.—mondta és sajnos igaza volt.
Majd
megint zizegni kezdett a telefonom. Megint Wictor volt.
„Tomas már itt van
J-Son-nal. Mondtam nekik, hogy 8 körül jössz, és azt mondtad elkezdhetjük
nélküled, de siess. Izzadt legyél!!!”
—Wictor volt?—kérdezte Tone.
— Igen, sajnos mennem kell, de előtte táncolok, egy kicsit csak felöltözök.—mondtam.
—Rendben így is, elég sokat falazik nekünk, ne hozzuk kellemetlen helyzetbe, mondta szelíden és kezével nyakamat átkarolta és megcsókolt.
Gyorsan átöltöztem mire kiért Szívem már táncoltam, ő csak nézett. 10 perc alatt sikerült csurom víz legyek, ami a ruhának is köszönhető volt, mert műszálas volt, Wictor jól választott. Odamentem Tone-omhoz.
—Szia! Megyek, ma beszélek Tomas-sal, este jövök, de remélem hamarabb is tudok, majd valamit kitalálunk.—köszöntem el, átöleltem és megcsókoltam.
—Szia! Várlak, Tomas-sal sok szerencsét.—csókolt meg ő is.
Elindultam és a házig kocogtam. Már 8 óra múlt pár perccel. Mikor beléptem a házba már mindenki itt volt, de még nem kezdték el.
Wictor szemszöge
—Szia!
Szóltam, hogy lehet, késel, de úgy határoztunk, hogy megvárunk.—köszöntem és
játszottam a szerepem.
—Sziasztok!
Bocsi a késésért, csak ki kellett szellőztessem a fejem.—köszönt és kért
elnézést.—Átöltözöm és jövök. Wictor velem tudsz jönni?—fűzte hozzá.
—Persze.—álltam
fel és elindultam vele az emeletre. Bementünk a szobájába.
—Csukd
be az ajtót légyszi, nem akarom, hogy halljanak.—becsuktam az ajtót.—Nagyon
köszönöm, hogy mindig mellettem vagy és segítesz, az meg a másik, hogy miattam
hazudsz, nekem és Tone-nak ez rengeteget jelent. A tegnap délután és az este
sem jöhetett volna össze nélkületek. A reggeli plusz egy óráért is nagy
köszönet nem értem volna, ide 7-re. Tudom, hogy én is mit tettem értetek, de az
eltörpül e mellett. Ennyi időt egyszerre még nem tudtunk együtt lenni és ezt
nektek köszönhetjük.—hálálkodott.
—Tudod,
hogy szívesen tesszük és a mai napra is kitalálunk még valamit, hogy
átmehess.—válaszoltam, ő közben öltözött.
—Mára
már nem kell, most lemegyünk és a Team Saade-nak elmondok mindent. A tervünket
is, amit meg is fogunk valósítani és ezután kezdjük a megbeszéléseket, úgy hogy
Tone szívem is itt van.—mondta teljes elhatározottsággal, nem is akartam
lebeszélni tervéről.
—Tudod,
hogy melletted állunk Fanny-mmal. Támogatni fogunk most is ebben a
döntésedben, nem csak, mint barát, rajongó, hanem mint Team Saade tag.—nem is
tudtam magamról, hogy ilyen komoly is tudok lenni.
—Nagyon
kevés ideje ismerjük egymást, de biztos vagyok benne, hogy ennyi idő után
kimondhassam. Életem egyik legjobb döntése volt, hogy felvettem a telefont és
beszéltem veletek. A családomnak érezlek titeket, a testvéreimnek és egyben a
legjobb barátaimnak is, de menjünk le már így is sokat késtem és túl akarok
lenni ezen az egészen.—a szavaira majdnem könnyezni kezdtem, a legmerészebb
álmaimban sem gondoltam volna, hogy ezt valaha is mondani fogja nekem bárki,
főleg nem Eric Saade.
—Nagyon
köszönöm ezeket a szavakat, nem is tudod mennyire jól estek. Ez az érzés
kölcsönös, de menjünk, oldjuk meg egy részben ezt az ügyet.
Lementünk
és minden tekintet ránk szegeződött, majd Eric megszólalt.
Eric szemszöge
—Szeretnék
elmondani nektek valamit, amin nagyon sokáig rágódtam, hogy mondjam el és
mikor, de már nem bírom tovább a folytonos titkolózást, bujkálást és azt hogy
nem lehetek azzal akit szeretek. De először is a Team Saade két új tagjának, a
legjobb barátaimnak Wictor-nak és Fanny-nak rengeteget köszönhetek én is és
Szerelmem is ebben az ügyben ők már rég óta tudnak róla. Végig segítettek nekem
és Életemnek, akivel majd le akarom élni életem, aki boldoggá tesz. Őt úgy
hívják, hogy Tone Damli. Nem köntörfalazok tovább nektek. Az Imagine forgatása
alatt kerültünk egymáshoz közel és az előtte és utána lévő fellépéseken. Tudom,
hogy akkor vőlegénye volt még, de nem tudtunk ellenállni egymásnak és az akkor
már meglévő érzelmi szál megerősödött és szerelemmé változott. Hol itt hol ott
találkoztunk titokban. Repültünk ide-oda. Aztán Tone és párja szakítottak, de
nem állhattunk ki kapcsolatukkal a nyilvánosság elé, ti pontosan tudjátok
miért. Aztán jött a fordulat. Megtaláltam újra Wictor és Fanny gyerekkori jó
barátomat és anyum által örökbefogadott testvéreimet.—kérdőn néztem Tomas-ra,
tudta mit szeretnék és bólintott egyett.—De ha már elmondok, mindent ezt sem
ferdítem el. Tegnap este biztos láttátok a BBC híreit amiben
szerepeltem.—mindenki bólogatott.—Amit most mondok az a színtiszta igazság, nem
az amit a hírekben leadtak, azt a szülők állították, remélem ez köztünk fog
maradni.—erre is hevesen bólogattak.—Azt mindenki tudja, hogy Wictor és Fanny könyvet adnak ki, egy regényt méghozzá, amiben én is főszereplő vagyok, ezzel
kerestek meg először és ekkor ismerkedtünk meg. Eredeti nevük Viktor és Fanni és mindketten magyarok. Ugye emiatt kezdtünk el beszélni, erről Tone is tudott,
majd erről én se tudtam, de elutazott Magyarországra és Viktoréknál volt. Egyik
este tudtam meg ezt skype-on és megbeszéltük, hogy én is megyek, csak én úgy
mintha nyaralni mennék. Aztán jött a tegnapelőtt. Minden jól indult, aztán jött
a hír, hogy Fanni, akit barátnőjének hitt össze-vissza hazudott a szüleinek a
terhességéről és a szülők ezért elindultak, hogy szétválasszák őket. Ekkor
léptünk közbe Tomas-sal. Megszereztük nekik a svéd papírokat és törzsgyökeres
svéd életet. Most pedig itt vagyunk. Tehát ti most már tudjátok, hogy Tone és
én egy pár vagyunk, de a médiabotrány elkerülése végett Wictor és Fanny kitaláltak egy nagyon jó tervet, de ehhez a Team Saade segítségére is
szükségünk van.—mondtam el hosszúra sikerült mondandómat.
—Mivel
vagyunk, egy páran szeretném kérni, hogy mind a két ügyben igent vagy nemet
írjatok ezekre a papírokra. Amit most elmondott Eric a lehető legbizalmasabb
kérlek, titeket úgy kezeljétek. Amint meg volt a szavazás Wictor kérlek,
ismertesd mi ez a terv a média kicselezésére.—vette át a szót Tomas.
Elővette
a papírokat, hamar lezajlott az egész. Volt, akiről tudtam, hogy támogat, de
volt, akiben nem voltam biztos, majd Tomas átnézte a cetliket. Nem meglepő
módon Wictor, Fanny, J-Son, Jason Gill, Tomas és a táncosaim mellettem voltak.
Az énektanárom nem tudott eljönni, de tudtam, hogy ő is támogat.
—Úgy
látom a Team Saade magja és nagy része kiáll Eric mellett. A többiektől
indoklást kérek miért nem.—nézett Tomas arra a két személyre, akik ezt írták.
—Nem
fogok egy hazugság mögé állni és én is hazudni. Nem fogok erről szólni senkinek,
de ebben nem veszek részt.—válaszolta egyikük, mire a másik hevesen bólogatott.
Egyikük a stylistom volt a másik pedig a színpadtervezőm, de nem aggódtam, ha
kikerülnek a Team Saade-ból van helyettük más, akikben megbízom.
—Döntsétek
el, hogy mit szeretnétek. Itt maradtok és továbbra is itt dolgoztok és
vállaljátok hogy kérdéseket kaptok és erre úgy kell válaszolni, ahogy mindjárt
el lesz mondva vagy kiléptek, de erről amit most Eric elmondott nem
beszéltek.—tette fel ajánlatát a menedzserem.
—Inkább
elhagyjuk a csapatot, de az itt elhangzottakat nem adjuk ki
senkinek.—válaszolta most a másik.
—El
is megyünk. Köszönjük, hogy itt dolgozhattunk.—mondta a páros másik tagja.
Elmentek,
majd Tomas kérdőn nézett Wictor-ra.
—Akkor
elmondod a terveteket?—kérdezte meg végül.—Ja igen és Wictor Vendin és Fanny Nordwall, így hívjátok őket, ha nyilatkoztok akkor is így említsétek
őket.—fűzte hozzá.
Wictor szemszöge
—Akkor
elkezdem. A jövő héten lesz a regényünk egyeztetése és a további készületek a
koncertre, amiről ma is lesz szó. Azon Tone is jelen lesz hivatalosan. A
történet szerint itt kap lángra közöttük a szerelem, de ezt majd csak december
22-én, a budapesti koncerten jelentik be. Minden más hírt cáfolunk és
egységesen megyünk nekik, mert így érhetünk célt. Ezen kívül mivel én egyben
rajongó is vagyok és az új helyem miatt felnéznek rám a Saadefamily-ban, így
őket is bevonom és nyomást gyakorolnak majd, de ezt nem a hitelesített profilomról
intézem pont azért, hogy ne keverjék össze a dolgokat. A mi ügyünket, mint a
tv-ben láthattátok már elintéztük.—fejeztem be monológom.
Tomas szemszöge
—Ez
egy nagyon jó terv, ezt fogjuk csinálni. Remélem, mindenki benne van.—erre
heves bólogatások jöttek.—Akkor rendben. A megüresedett helyeket nem töltjük
fel, mivel Wictor lesz a színpadtervező. A december 22-ei színpadtervet is ő
csinálta meg. Eric-nek nagyon tetszik én még nem láttam, ezen kívül a
dalszövegek írásában is besegít. J-Son te már láthattál egy általa írt
szöveget, azt mondtad nagyon jó és ezzel én is így vagyok. Fanny pedig a
stylist lesz. De kezdjük is el a dolgokat, amit már tudok, azt elmondom, ha
mindenkinek rendben van minden.—néztem rájuk és azt vettem le, hogy igen, így
folytattam.
—Várj!
Áthívom Baby-t, hogy ő is hallja a dolgokat. Itt van a szomszédban, Wictor-ék
házában.—szakított félbe Eric.
—Oké
gyorsan gyertek át és akkor mondom.—válaszoltam neki.
Eric szemszöge
Átmentem
Édesemhez és nagyon boldog voltam, hogy végre nem kell, titkolózzak annyit és
vele lehetek. Mikor átértem meglepődve nyitotta ki az ajtót.
—Ilyen
hamar? Mi az ürügy, amivel átjöttél?—kérdezett meg.
—Semmi
ürügy nincs. Azért jöttem, hogy átvigyelek. Minden rendben van, a Team Saade
támogat, elmondtam nekik mindent.—válaszoltam.
—És
ezt mind értünk, és értem?—kérdezte meg és a nyakamba borult.
—Igen
magunk miatt tettem, hogy együtt lehessünk, de menjünk át, mert
várnak.—karoltam át én is.
Tomas szemszöge
5
perc múlva már meg is jöttek leültek egymás mellé és láttam rajtuk mennyire
boldogok együtt.
—Na
akkor kezdem is. A koncert két részből fog állni, mármint a színpadi része. Az
első másfél órát egy fél órás dedikálás követi, majd megint másfél órás rész.
Utána lesz a könyvbemutatás, amit már olvastam és nekem nagyon tetszik, de úgy
tudom Wictor idekészítette az eddigi egyetlen példányt. A többi is így fog
kinézni. Ez után könyvdedikálás lesz egy negyed óra, majd pedig a VIP
részlegben töltött idők. Ez lenne a szerkezeti felépítése a koncertnek. Ugye
Wictor már a színpadot is megtervezte. Megmutatod és elmondod mit, hogy
gondoltál?—mondtam el mindent, amit eddig megterveztem, majd Wictor felé
fordultam.
—Persze.—válaszolta
és bekapcsolta a tv-t, amire rá volt kötve a laptopja.—Az alapja a Pop
Explosion turné színpada lesz csak jobban felturbózva. A felső részen 3 felvonó
lesz ezen a három helyen.—mutatott középre és két szélére a színpadrésznek.—A
közepén egy kanapé lesz besüllyesztve a LED képernyőbe. Eric kérte, hogy oda
tegyem, hogy minek azt még nem tudom. A VIP ülőhelyei összeköttetésben lesznek
a színpaddal két helyen is. A felső és alsó színpadra is egy lépcső fog
levezetni, hogy miért, azt később Eric-kel elmondjuk. A felső színpadról
közvetlenül le lehet jutni az alsóra egy LED falból ki-be mozgatható lépcső segítségével.
Ezen a színpadrészen is található egy felvonó. Valamint egy ovális eleje van,
ahonnan három keskenyebb átkötő elem megy a tojás alakú színpadrészre, amiben
ezen a koncerten egy felvonó is helyet kap, de nem ember számára lesz
használatos, hanem a végén a könyvbemutatónál fog felemelkedni rajta a regény
egy példánya. Remélem, tetszik a terv, részemről nincs más.—fejezte be.
Készítette: Saadeista |
—Nagyon
köszönjük. Nekem tetszik és megfelel, nagyon is. Mit akartatok Eric-kel
elmondani? Miért kell a VIP-ből a lépcső lefelé a színpadra?—kérdeztem meg.
—A
lépcső Eric meglepetése miatt kell, ugyanis a Without you I’m nothing-ra
kezdődik a koncert és a színpadra lesznek hívva rajongók a nézőtérről és a
VIP-ből is.—válaszolta Wictor.
—Ehhez
szeretném a segítségeteket kérni, ugyanis ez nem egy szokványos előadás lesz.
Wictor, Fanny és Andi fent fog ülni a kanapén és Andi, mint műsorvezető
bejelenti, hogy kiket kér a színpadra, majd megszólal a szám. Én elöl, az alsó
színpadon jövök fel a csapóajtón. Aztán szépen sorban bekapcsolódtok ti is
Tone, DEV és J-Son. Ti majd a felső lifteken jöttök fel, akkor mikor
belekezdetek ti is a dalba, majd ha mind fent vagytok és négyen énekelünk,
egyszerre kinyílik a lépcső a LED falból és lejöttök rajta előre. Tone hozzám
középre, míg ti két oldalra. Az első felét Imagine-nek zárom és előtte Timeless
lesz különleges produkcióval. A második részt az új dalom Tone-nal fogja zárni,
amit már tegnap megírtam a szövegét és a dallamát is, már csak fel kell venni.
A Without you I’m nothing végén egy bejelentést is teszek az egyik ország
rajongócsoportjának, amit addig titokban is tartok. Mivel most DEV te is itt
leszel, egy hétig elpróbáljuk a koreográfiákat is és veled felvesszük az új
számunkat. Ehhez kéne még egy kis segítség ugyanis csak a szöveget írta meg
Wictor a dallamot Jason Gill meg tudnád csinálni? Pörgős bulizós kell, legyen,
de a szövegből úgy is rájössz. Holnap átküldöm, nem is még ma. A többi szám
hogy lesz, beosztva azt még nem tudom, de az új albumról három szám biztos,
hogy lesz a duettek, de lehet négy lesz. Ez a jövő héten derül ki. Egy két
régebbi számot lehet, kihagyok, de amúgy a zöme előadásra kerül. Én ennyit
szerettem volna mondani.—fejezte be Eric.
—Tehát
mindenki érti a dolgát. Gyors szervezésű és nagy volumenű koncert. Rengeteg a
tennivalónk. Eric és DEV száma két nap múlva legyen kész. Utána felvesszük.
J-Son, Eric és Wictor álljatok neki Eric ft. J-Son számának, ez is két nap
múlva legyen kész legalább a szövege, de a hangszerelés is jó lenne. Fanny te
amennyire tudod, Tone biztosan segít a fellépő ruhákat válogasd ki, de ne
terheld túl magad. A koreográfiákat is találjátok ki és kezdjétek el a
begyakorlást. A stadiont úgy beszélem le, hogy a koncertet megelőző hétfőre
kész legyen a színpad és egész héten lehet próbálni. Itt a VIP jegyek
különlegesek lesznek, ugyanis egyes rajongóknak lesznek elküldve, azt majd
Wictor egyeztessük, valamint az álló nézőtér szétosztását is, mert úgy beszélem
meg a dolgokat. Munkára emberek, rengeteg dolgunk van és szorít az idő.—adtam
ki a munkát lehet túl főnökösen, de muszáj, így is féltem, hogy nem végzünk
mindennel.
Eric szemszöge
Miután
mindenki elment még DEV is, mivel segít Jason Gill-nek, így újra négyen
maradtunk. A megbeszélés alatt végig öleltem Szerelmem. Nagyon örültem, hogy
végre nem kell, legalább előttük titkolózzak. Egy óránk volt mielőtt J-Son
visszaér, hogy megkezdjük a dalírást a lányok pedig a ruhaválogatást.
—Köszönöm,
hogy ezt megtetted értem és vállaltad a rizikót. Nagyon szeretlek!—zavarta meg
gondolatmenetemet Tone drágám és megcsókolt.
—Magunkért
tettem és érted mindent képes vagyok vállalni. Én is nagyon
szeretlek!—visszacsókoltam.
Wictor
és Fanny a konyhában melegítették az ebédet. Mire J-Son haverom visszaér, kész
kell legyünk, hogy mihamarabb munkához láthassunk. El is telt az egy óra mi
végeztünk mikor megérkezett Bro.
—Sziasztok!
Szerintem kezdjük is el. Mondjátok el milyen dalra gondoltatok.—kezdett bele
J-Son már a kabátja levevése közben.
—Valami
csajokról szóló szám kéne, Mit szólsz hozzá?—kérdeztem meg.
—Nagyon
jó. Van is egy ötletem a rap részhez. Szóljatok, ha nektek van
valami.—válaszolt.
—Nekem
van, bár lehet nem fog tetszeni.—mondta Wictor.
—Mondjad
csak, amit olvastam szerzeményed nagyon jó lett, ahhoz már hangszerelés is van,
nagyon ütős lett.—bíztatta haverom.
—Oké,
arra gondoltam mi lenne, ha egy ilyen egyéjszakás kalandot vinnénk bele.
Először kelleti magát a csaj, aztán ezzel felizgat és te hívod egy
éjszakára.—mondta bizonytalanul, de nekem már be is ugrottak részek.
—Nagyon
jó vagy. Már meg is van a refrén. Ezt hallgassátok:
Ha veled töltenék egy éjszakát,
örökre emlékeznél rám.
Ne törődj semmivel
ma az enyém leszel.
Ne ellenkezz, úgy is megteszed.
Mozgasd a csípőd.
Pont így jó baby.
Ne tagadd, tetszem neked.
Ez pont így szeretem.
—mondtam
el, ami eszembe jutott.
—Nagyon
jó. Nekem a rep van meg:
Hé, baby
Ezt kell tenned.
Gyere, csüccs, ide,
itt a helyed.
Vonuljunk el innen messze.
Tudom, megteszed nekem.
—mondta
el, de rájöttem, hogy fel lehetne még spékelni valamivel.
—Jó
ez után jöjjön a refrén azt is reppeld, majd megint refrén, ahol reppelsz Eric
meg ráénekel. Jó lesz?—vettette fel ötletét Wictor haverom.
—Oké,
pont ezen, gondolkodtam mit kéne még belerakni. Már nincs is sok hátra és kész
vagyunk.—nevettem el magam.
—Hát
jó csapat vagyunk, teli ötletekkel.—dicsérte magunkat J.
—Meg
is van a többi, az egyik:
Nekem kelleted magad.
Nekem rázod magad.
Minden testrészed tökély,
úgy nézel ki,mint egy modell.
Ezután
refrén, majd:
A tested végig simítanám.
Kicsit összemelegednénk.
Ne félj, óvatos leszek,
csak had tegyem.
Jó
lesz?—kérdezte meg Wictor.
—Kiváló.
Most már csak írjuk össze és valami hanganyagot fent a dolgozóban összedobunk
hozzá. Tomas örülni fog.—mondtam és örültem, hogy ilyen hamar kész lettünk,
majd eszembe jutott még valami.—Mi lenne, ha írnánk magunknak is egy duettet
Wictor?—kérdeztem meg.
—Biztos
vagy ebben? Annyira nincs jó hangom.—csodálkoztam.
—De
hogy nincs, hallom én és biztos vagyok benne. Csináljuk, hárman hamar végzünk.
Nekem már vannak ötleteim is. Íme, a refrén:
Mindent tudsz rólam
mindent tudok rólad
minket újra és újra őrültnek néznek.
Hülyék vagyunk együtt szinte már a szívünk is egyszerre ver.
mindent tudok rólad
minket újra és újra őrültnek néznek.
Hülyék vagyunk együtt szinte már a szívünk is egyszerre ver.
—Nekem meg van az én részem:
Amikor megismertelek inkább kerültelek,
de aztán rájöttem képtelenek vagyunk komolyak maradni,
olyan mintha a testvérem lennél.
de aztán rájöttem képtelenek vagyunk komolyak maradni,
olyan mintha a testvérem lennél.
Aztán
eléneklem még a refrént. Mit szólsz hozzá?—mondta el mi jutott eszébe.
—Nagyon szuper, íme, az én részem:
Amikor megismertelek nem nagyon bírtalak,
de az idő múlásával egyre jobban kedvellek,
olyan mintha a testvérem lennél.
Remélem emlékszel még a sok őrültségre.
de az idő múlásával egyre jobban kedvellek,
olyan mintha a testvérem lennél.
Remélem emlékszel még a sok őrültségre.
Ezek után én is refrént éneklek,
majd utána közös refrén, aztán a te részed után megint közös refrén.
Kész is
vagyunk. Jók vagyunk.—emeltem fel kezem és pacsiztunk.—Na menjünk fel és
hangszereljük
meg őket.—álltam fel és indultam felfelé.
Felmentünk.
Nem tudom meddig csinálhattuk, de mire kész lettünk este volt, már DEV is
megjött és láttam lefele menet, ahogy kikísértem barátom, hogy nagyon
pakolásznak a szekrényemben. Miután visszamentem Wictor-ral bementünk a
szobámba.
—Jól szétpakoltatok. Sikerült válogatni?—poénkodtam és
odamentem Baby-hez, átkaroltam derekát és megcsókoltam.
—Igen, de nagyon nehéz volt. Ti végeztetek?—érdeklődött.
—Mindennel a hangszerelés is meg van. Sőt egy plusz
számot is írtunk, amit Wictor-ral fogok duettben énekelni. A vacsi is kész van.
Menjünk enni.—válaszoltam neki.
—Mindjárt visszapakolunk. Amúgy mi is végeztünk ez a
bombatámadásnak már csak a fele.—nevetett Fanny.
—Oké addig lemegyünk, megterítünk.—mondtam.
5 perc múlva
lejöttek. Megvacsoráztunk. Sorra lefürödtünk, majd mindenki elvonult szobájába
és lefeküdtünk egy fárasztó nap után. Én Tone drágámmal aludhattam, titkolózás
és szökés nélkül és nagyon boldog voltam.
Eric Saade-It's gonna rain (Offical Live videó)
Eric Saade-I's gonna rain (magyar feliratos)